Hírek

Csökkent a munkanélküliség Vas megyében

2014. február 04., 16:51

Celldömölk és Vasvár térsége a legkritikusabb a munkanélküliek magas számát tekintve, Szombathely azonban egyre jobb mutatókkal rendelkezik.

Csökkent a munkanélküliség Vas megyében

Javult a munkanélküliségi mutató Vas megyében. Három és fél százalékos volt 2013. december végén a munkanélküliségi ráta Szombathelyen - mondta Szombathely Ma című műsorunkba Rodler Tamás, a megyei munkaügyi központ vezetője.

Rodler Tamás – igazgató, Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja
„Talán az enyhe december és a téli közfoglalkoztatási program együttes hatására nem beáramlás volt a nyilvántartásban erősebben, hanem kiáramlás, és így 6561 főre csökkent Vas megyében az álláskeresők száma és megnéztem szombathelyieknek, hogy ebből a szombathelyi 1725 fő volt.”

Kedvező mutató, hogy a tartósan munkanélküliek száma is csökkent Vas megyében. A munkahelyteremtést több pályázati lehetőség is támogatja: például a “nők 40” program az álláskereső nőket segíti, akik döntően koruk miatt nehezen jutnak munkához. Célcsoportjai még a támogatásoknak az alacsony iskolai végzettségűek, a pályakezdők, valamint a GYES-ről, GYED-ről visszatérők is külön programok nyomán juthatnak támogatáshoz és találhatnak munkát. Kis- és közepes vállalkozások pedig munkahelyteremtő támogatáshoz juthatnak.