Hírek

Darts régiós selejtező

2015. október 28., 16:52

Kozmor József nyerte meg a Magyar Darts Liga észak-dunántúli régiójának utolsó selejtezőjét. A szombathelyi versenyzők közül hárman jutottak be az országos döntőbe, melyet novemberben Budapesten rendeznek majd meg.

Darts régiós selejtező

Keszthelyről, Zalaegerszegről és Körmendről érkeztek versenyzők a Magyar Darts Liga szombathelyi fordulójára, mely egy 50 viadalból álló sorozat utolsó állomása volt. A legnépesebb küldöttséggel a rendező Szombathelyi Darts Club képviseltette magát. A vasiak közül valamennyi éljátékos indult a viadalon.

Finta Bálint elnök, Szombathelyi Darts Club
“Ezen a fordulón azok a játékosok, akiknek  már elég pontjuk van ahhoz, hogy bejussanak a legjobb 12.be a régióból már nem jöttek el. Ezért viszonylag csekély létszámmal, 26 fővel indítottuk el ezt a Darts Liga-versenyt.”

A viadal  előtt a szombathelyi Kozmor József és Horváth Imre már biztosította helyét a legjobb 12 között. Ennek ellenére a hazai versenyzők kettőzött erővel vetették magukat a küzdelembe, ugyanis mindenképpen szerették volna itthon tartani az aranyérmet.

Kozmor József versenyző, Szombathelyi Darts Club
“Hát én még Szombathelyen nem nyerten egyetlen fordulót sem. Sajnos. Mindig voltak nálam jobbak. Talán majd ma összejön. Most nem kell utazni. Gyöngyösfalun lakom, így öt perc az út. A múlt héten Debrecenben voltunk, oda öt óra volt az út. Most viszont ki vagyunk pihenve lényegében.”

A Savaria Moziban rendezett versenyt  végül Kozmor József nyerte meg úgy, hogy a fináléban csapattársát, Mányoki Krisztiánt győzte le 4:3 arányban. Rajtuk kívül még Pósfai Miklós volt nagyon boldog, mivel harmadik szombathelyiként sikerült bejutnia az országos döntőbe.