Hírek

Diákok vették birtokba a Weöres Sándor Színház nagyszínpadát

2025. január 23., 14:55

Diákok vették birtokba a Weöres Sándor Színház nagyszínpadát hétfőn este. Az Ádámok és Évák ünnepére idén öt csoport jelentkezett, öt felvonásban adták elő Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét.

Diákok vették birtokba a Weöres Sándor Színház nagyszínpadát

A magyar kultúra napjához kapcsolódó Ádámok és Évák ünnepe 2010-ben indult: először a szolnoki Szigligeti Színház hirdette meg középiskolák számára az előadássorozatot azzal a céllal, hogy a fiatalokat közelebb hozza a színházhoz és a magyar drámairodalomhoz, méghozzá olyan formában, hogy a diákok adják elő klasszikus darabok részleteit. Azóta az ország több színháza is csatlakozott: a Weöres Sándor Színház idén negyedik alkalommal várta középiskolás csoportok jelentkezését, ezúttal Vörösmarty színműve állt a középpontban.

Németh Gyöngyi - színházpedagógus, Weöres Sándor Színház
Még ősszel tartottunk egy közös megbeszélést, akkor kitaláltuk a közös koncepciót, például van egy központi fa, egy almafa ami köré kell tervezni az előadást, és mindenki a maga stílusában, ebben teljes szabad kezet adtunk, hogy mindenki úgy dolgozza fel, ahogyan őneki tetszik. A végpontokat meg a kezdőpontokat egyeztettük, hogy legyen folytonosság, de egyébként önállóan csinálták ezt a társaságok.

Csongor keresi a boldogságot, egyszer csak a csodafánál rátalál Tündére. Szerelembe esnek egymással, de Mirigy elszakítja őket egymástól. A fiú ezután elindul, hogy megkeresse Tündérhont, és rátaláljon kedvesére.

Mintha mindig a helyes döntést hozná, miközben mi meg itt küzdünk a matekházi és a tiktok drámák között.

Szombathelyen öt csoport vett részt az Ádámok és Évák ünnepén. Egyesek a klasszikus formát választották, mások modernizált változatban adták elő a történetet.

Teket Dóra - diákszínész, Nagy Lajos Gimnázium
A miénk idén klasszikusabb lett, tehát a dráma eredeti szövegével dogoztunk, nem írtuk át modern formába. Szerintem ez nagyon izgalmas. Tavaly például táncos szempontból fogtuk mega Rómeó és Júliákat, idén klasszikusan a szöveg és táncos elemek, ének is keveredik, tehát szerintem nagyon izgalmas.

Hamar Borbála - diákrendező, Művészeti Szakgimnázium
Számomra az volt a legcsodálatosabb, ahogyan figyeltem, ahogyan mindenki kinyílik a saját szerepében és mindennek lett helye végül, még annak is, ami számomra elképzelhetetlen volt, hogy hova fog beférni, vagy hogyan fog megtörténni és minden talált magának utat, úgyhogy talán ez volt a legjobb az egész folyamatban.

A Csongor és Tünde című művet öt felvonásban vitték színpadra a fiatalok, az előadásban közel 70 diák szerepelt.