Hírek

Diákverés

2011. május 20., 16:10
Megvertek két középiskolás tanulót az utcán. Egy négytagú, fiatalokból álló társaság kötött bele a testnevelés óra keretében éppen Cooper-tesztet futó diákok csoportjába. Az elkövetők többségét néhány óra múlva már el is fogta a rendőrség. Csoportos garázdaság és más bűncselekmények miatt kell felelniük. A diákverésért akár 3 éves szabadságvesztésre is számíthatnak.
 
 
Diákverés
Itt, a könyvtár előtti szökőkútnál időzött a négytagú banda. Amikor a középiskolás fiúk - úgy tudjuk hatan - elfutottak mellettük, utánuk eredtek. Az Apeh mögötti parkolóban utolérték a diákokat, és közülük kettőt elkaptak. Információink szerint ököllel ütötték, majd a földön rugdosták őket. Mikor a fiúk az iskolába visszaértek, akkor értesítette az igazgatónő a rendőrséget a történtekről. Az egyik fiúhoz mentőt is kellett hívni, kórházba vitték. A rendőrök nagy erőkkel érkeztek a helyszínre.
Andics Lilla r.főhadnagy, Szombathelyi Rendőrkapitányság
csoportosan elkövetett garázdaság miatt indítottunk eljárást az ügyben. Ennek a büntetési tétele maximum 3 évig terjedő szabadságvesztés.
 
A fiúk pontos személyleírást adtak támadóikról, amelynek alapján a rendőrség kora délután hármat el is fogott, és kezdeményezték az elkövetők előzetes letartóztatását. A banda negyedik tagját is ismerik már, de ő még nincs rendőrkézen. A rendőrség hétfőn ismerteti a részleteket.