
Az 500 igazolt sportolót tömörítő sportiskolák versenyében, az egriek mögött tavaly a második helyezést érte el a szombathelyi sportiskola.
Koczka Tibor – alpolgármester
,,Az elmúlt időszak eredményei azt mutatják, hogy sikeres, jól működik ez a sportiskola, mely Szombathely városának, élsportjának utánpótlás bázisát is jelenti. De azt se feledjük, hogy itt nemcsak olimpikonok, válogatott sportolók képződnek, hanem olyan egészséges felnőttek is, akik később a tanulmányaik, munkájuk során az életben is megállják a helyüket.”
A legkiemelkedőbb sportolók között egyéniben a tornász Dévai Boglárka teljesítményét külön is díjazták.
Dévai Boglárka tornász
,,A most elkövetkezendő évben három nagy világversenyre készülök, ez egy Európa-bajnokság, egy európai olimpia, és egy kvalifikációs világbajnokság a riói olimpiára és ezen kívül még világkupákon is szeretnék részt venni.”
A csapatok között pedig a szombathelyi U18-as kosárlabdázók kaptak külön elismerést.
Hódi Patrik – csapatkapitány
,,Ez egy nagyon megtisztelő, hogy mi vagyunk a sportgála egyik fő pontja és szerintem az egész csapat nevében mondhatom, hogy próbálunk fejlődni és később az NB I-ben szerepelni.”
A sportiskola szakmai igazgatója, Rácz Gábor tisztességes helytállást ígért a jövőre tekintve is. A díjátadást követően régi hagyományt elevenített fel a sportiskola azzal, hogy újra sportbált szervezett.
Foki Róbert - ügyvezető igazgató, Szombathelyi Sportiskola és Sportközpont Nonprofit Kft.
,,Ez egy ünnep a gyermekeknek, az edzőknek és mindenkinek, aki a sporttársadalomban azért foglalkozik, hogy előrébb haladjunk és fejlődjünk, mindenkinek az ünnepe és ezért úgy gondoltuk, hogy egy sportbált köré fogunk rakni..”
A sportbálon mintegy kétszázan szórakoztak péntek este.





























