
A 2013-2014-es élvonalbeli labdarúgó-bajnokság utolsó fordulójában a hetedik helyen álló Pécs otthonában lépett pályára a hatodik pozíciót elfoglaló Szombathelyi Haladás. A mindössze ezer néző előtt lejátszott találkozót a hazaiak kezdték jobban, akik már a hatodik percben megszerezték a vezetést. Ekkor Márkvárt beadását Pölöskey közvetlen közelről fejelte Rózsa kapujának bal oldalába. Szerencsére a bekapott gól nem fogta meg a vasiakat, így hamarosan az egyenlítés is összejöhetett volna, ám Gyurján nagy szólója végén Radó kihagyta a ziccert. Az első negyedóra végén viszont minden apró részlet a helyére került: Radó szögletét Dvorschák egy védővel a nyakán is a pécsiek hálójába tudta bólintani. A folytatásban ugyan adódott mindkét gárda előtt gólszerzési lehetőség, ám mivel ezeket elhibázták a küzdő felek, maradt az 1:1-es döntetlen. A derbi hajrájában még Fehér kiállítása borzolta a kedélyeket: a szombathelyi védő második sárga lapját követően mehetett idő előtt zuhanyozni. Az idegenbeli döntetlennek köszönhetően a Haladás 46 ponttal zárta a bajnokságot, ami végül is a hatodik helyet jelentette Artner Tamás együttese számára.





























