Hírek

Döntött a Kulturális és Sport Bizottság az idei civil-és sporttámogatáskról

2014. május 07., 15:16

Közel százmillió forintot osztottak szét a városban működő klubok, szervezetek között. A kulturális és civil szféra ebből 15 millió forinttal részesedik. Közel 80 egyesület kapott kisebb-nagyobb összeget, amelyből éves működési költségeiket illetve programjaikat finanszírozhatják.

Döntött a Kulturális és Sport Bizottság az idei civil-és sporttámogatáskról

A Joskar Ola Napok Szombathely második legnagyobb rendezvényévé nőtte ki magát az utóbbi években. A városrészen működő alapítvány minden évben pályázik a civil alap forrásaira, idén egymillió forintot nyertek a program megvalósítására. Ez a legmagasabb összeg a most megítélt támogatások között.

Csetényi Izabella - kuratóriumi elnök, Joskar Ola Lakótelepért Alapítvány
"Nagyon örültünk, hogy ennyit is kaptunk ebben a gazdasági helyzetben, így most már el tudjuk kezdeni a szervezést, mert az induláshoz kell egy bizonyos összeg, hogy le tudjuk kötni a zenekarokat, megállapodjunk velük, és közben gyűjtünk hozzá még pénzt."

"Ez például a március 26-i légitámadás felderítő repülőgépről készült felvétele."

Szombathely bombázásáról készült eredeti felvételekből tervez tablósorozatot a Vasi Múzeumbarát Egylet. 200 ezer forintot nyertek erre a célra a civil alapból. A tablók a legújabb történeti kutatások eredményeit is bemutatják majd egy szabadtéri kiállítás keretében a Fő téren.

Tóth Kálmán - titkár, Vasi Múzeumbarát Egylet
"Ez már egy korábbi tervünk, de most a 70. évforduló, ami közeleg a '45 márciusi bombázás kapcsán, ez felfrissítette a korábbi elképzelésünket."  

Szombathelyen közel 700 civil szervezet működik, minden harmadik pályázott az idén támogatásra. Általában közösségi célokat jelöltek meg. Az elbírálásnál több szempontot is figyelembe vett a bizottság.

Sági József - elnök, Kulturális és Sport Bizottság
"Kell legalább két éves működés, el kell számolni az előző évek gazdálkodásával, tudni kell bizonyítani, hogy hasznos tevékenység volt, és még mindig ott van a szubjektív döntés a bizottságban, hogy mennyire értékes a város számára ez a munka."

A bizottság 50 ezer és egymillió forint közötti összegeket ítélt meg a civil szervezetek számára.