
Ahogy arról többször beszámoltunk, január 31-ével kikerül a megyei területi jeggyel horgászható vizek közül a Sárvíz-tó, a gersekaráti önkormányzat ugyanis tavaly váratlanul úgy döntött, saját kezébe veszi az üzemeltetését. Jó hír azonban, hogy a fájó veszteség ellenére a vízterületek száma nem csökken 2025-ben: a megyei és az országos szövetség megállapodása értelmében január elsejétől a Döröskei-tóra is érvényesek lesznek a vasi területi jegyek - ezzel kárpótolják a pecásokat.
Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"A szövetség felvállalja ennek a halőrzését, a vízparti munkáit, cserébe a MOHOSZ abban segít, hogy a környékbeli horgászoknak legyen egy jó horgászvizük. Amit 15 év alatt meg tudunk csinálni Gersekaráton, azt most meg fogjuk csinálni Döröskén. Időt és türelmet kérünk, mert az a tó pár éve indult újra a MOHOSZ keretei között, gátfelújítás, lehalászás, haltelepítés, és jönnek további halak."
A döröskei víztározó 2018-ban került osztrák magántulajdonból magyar köztulajdonba, 2021-ben a Magyar Országos Horgász Szövetség lett az állami vagyonkezelője. 2023-ban felújították a vízügyi létesítményeket, ennek eredményeként a tó 20 évre megkapta a vízjogi üzemeltetési engedélyt, majd a halgazdálkodási terv is elkészült, amit a szakhatóságok 2027 év végéig jóváhagytak. Megtörténtek az első haltelepítések is: extra méretű és háromnyaras pontyok, dévérkeszeg, süllő is érkezett. A január elsejétől érvényes horgászrend szerint felnőtt éves területi jeggyel 20 darab 30 és 60 cm közötti ponty megtartható, legfeljebb 40 kg összsúlyig. A többi őshonos halat és az amurt vissza kell engedni, az idegenhonos fajok megtarthatók. Az ún. behúzó horgászatra is lehetőség lesz, ám ahhoz kiegészítő jegyet kell váltani, ugyanakkor mivel ez a technika a gersekaráti tavon különösen népszerű volt, próba jelleggel több vizen is engedélyezik az idei évtől.
Puskás Norbert - ügyvezető elnök, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
"Akinek van ilyen behúzós, kiegészítő jegye, ami eddig csak a gersekaráti tóra volt jó, most megengedett lesz a magyarszecsődi és a máriaújfalui tavon, illetve az Abért I-es tavat - eddig is nagyobb pontyokat helyeztünk ki oda, de szeretnénk azt tovább erősíteni - elég kevesen látogatják, poda nem kell kiegészítő behúzó jegyet venni. Aki szeretne a behúzással ismerkedni, azt gyakorolni, ez is egy 9 hektáros tó, de nincs olyan szinten kihasználva. Úgy gondoltuk, hogy kiegészítő jegy nélkül, az alap horgászjegyével tudja majd alkalmazni ezt a módszert."
A pecások kérésének megfelelően a ponty megtartható méretét 50-ről 60 cm-re emelték. A horgászjegyek idén nem drágulnak. Folytatódik a horgászturisztikai fejlesztés sorozat: a TOP Plusz program keretében, közel 200 millió forint vissza nem térítendő uniós támogatással a Büki horgásztó, a Kőszegi Csónakázó-tó, a Kőszegi téglagyári tó, a Vassurányi tó,
a Sárvár-Rábasömjéni horgásztó, a Rába ikervári szakasza és a Vasvári II-es horgásztó környezete újul meg. Utak, parkolók, horgász- és pihenőhelyek, mozgáskorlátozottak számára horgászstégek, rendezvényterek és tábori illemhelyek épülnek, várhatóan 2026 közepéig.