
Vajda Júlia egy Szűrcsapó utcai lakás tulajdonosaként egy évvel ezelőtt csatlakozott a közösségi bérlakás rendszerhez. Ő az egyike annak a 49 lakástulajdonosnak, akik a szombathelyi önkormányzaton keresztül adják bérbe ingatlanjukat. Amikor Júlia elhatározta, hogy kiadja lakását, aggódott, hogyan talál megfelelő bérlőt, de pont ekkor olvasott a Savaria Fórumban a lehetőségről. A lakást gyakorlatilag az önkormányzat bérli tőle három évig, és bérbe is adja azt. A bérleti díj már a hónap első napjaiban megérkezik a számlájára.
Vajda Júlia - lakástulajdonos
„A tapasztalataink nagyon jók. A bérlőkkel ugyan csak a kulcsátadáskor találkoztam először, de szinte azonnal szimpátia alakult ki közöttünk, tehát jól sikerült a bérlő kijelölése, vigyáznak a lakásra. És egyébként ebben a rendszerben félévenként ellenőrzi az önkormányzat, hogy hogyan élnek itt a bérlők és ebben az ellenőrzésben én is részt vehetek és részt is veszek.”
Nem csak a bérlő-kereséssel nem kell bajlódni, de számos más előnye is van a csatlakozásnak az ingatlantulajdonosok számára.
Czeglédy Csaba - elnök, szociális és lakás bizottság
„Plusz a lakástulajdonosnak - mivel szociális célra adja a lakását bérbe az önkormányzatnak - nem kell a 15 százalékos szja-t megfizetnie. Tehát gyakorlatilag adómentessé válik így a bérlés. A bérlőknek pedig azért jó, mert egyrészről fix három évig laknak egy lakásban, ugye nagyon sok bérlő arra panaszkodik, hogy van, amikor egy éven belül kétszer vagy háromszor is költözni kell. Mi azért alkudunk a tulajdonosokkal a bérleti díjat illetően, tehát azt lehet mondani, hogy az szja-mentességet figyelembe véve, meg a kis kedvezménnyel, 15-20 százalékkal olcsóbb így a bérleti díj, mintha a piacról bérelnék a lakást. Plusz az önkormányzatunk még három havi bérleti díj fejében a lakás helyreállításáért is felel.”
Problémát jelent, hogy nagyon sok lakástulajdonosnak rosszak a tapasztalatai, ezért nem merik bérbe adni ingatlanjukat, vagy nincs idejük ezzel foglalkozni. Az önkormányzat a KBR-rendszerrel lényegében leveszi a vállukról a terhet, és segít azoknak, akik szociálisan nehezebb helyzetben vannak, de magasabb bérleti díjat is meg tudnak fizetni, viszont nem jutnak lakáshoz.
Czeglédy Csaba - elnök, szociális és lakás bizottság
„Több mint 3000 lakás van üresen Szombathelyen és 360 az összes lakásigénylő jelenleg. Tehát azért érződik, ha a 3000 lakásból minél többet be tudnánk vonni, azzal a lakhatási szegénységet jórészt tudnánk csökkenteni. Most 49 ilyen KBR-es lakás van, úgyhogy van még dolgunk.”
A tulajdonosok a kbr@ email címen jelezhetik, ha van kiadó lakásuk, és csatlakoznának a rendszerhez, amelyet öt éve az országban először Szombathelyen vezettek be. A kezdeményezés 2021-ben első díjat nyert a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének pályázatán, amely a szegénység elleni küzdelem enyhítését célzó jó gyakorlatokat ismeri el.




























