
Amióta a kormány kihirdette, hogy ősztől fix 3 százalékos kamatozású lakáshitelhez lehet jutni, legfeljebb 50 millió forintos összegig, maximum 25 éves futamidőre, rengeteg az érdeklődő a szombathelyi ingatlanirodáknál és a pénzügyi tanácsadó cégeknél is. A kormány szerint a program célja, hogy segítse a fiatalokat az első lakásuk megvásárlásában – de a támogatás nem csak számukra elérhető, sok kivétel van, szélesítették a jogosultak körét. Az állam tíz százalék önerőt ír elő, viszont ettől a bankok eltérhetnek. Az Otthon Start már most áremelkedést generált a használt lakások piacán, és valószínű, hogy az újépítésű ingatlanok esetében is drágulás várható. Utoljára év elején az állampapírpiaci kamatkifizetések mozdították el az ingatlanpiacot.
Szandi László – ügyvezető igazgató, Savaria Home
„20 millióval kezdődő ingatlanárak voltak a kétszobás átlagos lakásoknál, 25 év elejére ezek a húszok eltűntek, harminccal kezdődő ingatlanárak voltak megfigyelhetők. Fél évig azt lehetett mondani, ez a 30-tól 37-38-ig ugye, felújítástól meg alapfelállástól függően milyen árak voltak és amikor bejött ez az új program azt lehet mondani, hogy jóformán majdnem eltűntek a 30-assal kezdődő átlagos 70-es években épült kétszobás lakások árai, mert most már 40-sel kezdődnek.”
Nem csak a kereslet, a kínálat is nagyobb lett. Ami az albérletpiacot illeti, már augusztusban sok befektető vásárolt előszerződéssel, lefoglalással - elsősorban újépítésű – ingatlant, amelyeket körülbelül egy év múlva adnak át.
Szandi László – ügyvezető igazgató, Savaria Home
„Ennek az lesz a jellemzője, a jelenleg emelkedő albérletárak tekintetében egy rövid ideig – én azt mondom – két-három évig egy stagnálás várható, mivel nagyon nagy kínálati piac lesz és tényleg nagyon sok minőségi ingatlan kerül a piacra, egy stagnálás. De ugyanúgy, mint ahogy várható az ingatlanárakban is, illetve négyzetméterárakban növekedés, ugyanúgy az albérletárak is hosszabb távon növekedni fognak.”
Maximális összeg felvétele esetén 25 éves futamidőre a havi törlesztőrészlet 237 ezer forint - ennek duplája kell legyen az igénylő havi nettó jövedelme, de be lehet vonni adóstársat is. Egy 30 millió forintos hitelnél a havi törlesztés a piaci összeg közel fele. A Otthon Start összevonható más támogatási- és hitelkonstrukciókkal is.




























