
Az összegyűlt, immár végzett közművelődési szakemberek mellett megjelentek a képzési programban részt vett települések polgármesterei és a fogadószervezetek képviselői is. A résztvevőket V. Németh Zsolt köszöntötte, aki beszédében a hazai közművelődés és kultúra hagyományainak fontosságát fogalmazta meg.
Éles Krisztina megyei igazgató kihangsúlyozta, nagyon sokat dolgoztak és tanultak a közművelődési asszisztensek az elmúlt egy évben. Kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a vizsgákon is, és a tudást, amit szereztek, folyamatosan kamatoztatták településeiken. A módszertani feladatok és a folyamatos tanulás mellett a közművelődési asszisztenseknek meg kellett küzdeniük a pandémia okozta helyzettel is, így innovatív jógyakorlatokkal gazdagították településük közösségi életét.
Az ünnepségen 124 közművelődési asszisztens munkáját köszönte meg a megyei igazgatóság fogadással és ajándékcsomaggal, majd megtekintették a Weöres Sándor Színház egyik előadását.




























