
Idén a megszokottnál jóval korábban rendezték meg Svájcban a Basler Kupa Nyílt Nemzetközi Karate Verseny Küzdelmeit. Ennek köszönhetően Magyarországról csupán a szombathelyi Gál Enikő tudott részt venni a viadalon, aki edző édesapja nélkül, kalandos körülmények között jutott ki az erőfelmérőre.
Gál Enikő versenyző, Leo Karate-do SE
“Ez egy nagyon kalandos verseny volt, mert minden évben szeptemberben szokták megrendezni és most a verseny előtt egy héttel kaptunk értesítést, hogy áttették májusra. Így repülőjegyet sem tudtunk foglalni, mert már nem volt hely. Így kénytelenek voltunk vonattal menni, ami több mint 10 órás út. Édesanyám tudott velem eljönni, mert apu már szabit nem kapott.”
A szombathelyi sportoló a nehéz körülmények ellenére is remekül szerepelt a viadalon. A felnőttek mezőnyében elindulva formagyakorlatban és a 61 kilogrammos súlycsoport küzdelmében is a harmadik helyen végzett. Gál Enikő mintegy levezetésképpen tatamira lépett a 68 kilósok kumite versenyszámában is, melyben egészen az ezüstéremig menetelt.
Gál Róbert vezetőedző, Leo Karate-do SE
“Nagyon büszke vagyok rá. Ez volt az első versenye, amin nélkülem volt. Ráadásul egy távoli helyszínen. Ha ott vagyok, akkor lehet, hogy fényesebbek lettek volna az érmek, mert utasításokat tudok adni, de büszke vagyok rá, mert egyedül, derekasan helytállt.
Gál Enikő három hét múlva ismét egy svájci versenyen szerepel, ám a zürichi viadalon már minden bizonnyal edző édesapja tanácsaira, segítségére is számíthat.





























