Hírek

Egyetemi vezetők

2013. október 16., 17:07

Horváthné Molnár Katalint nevezték ki a Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettesévé, Antonio Sciacovellit a Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar dékánjává. Faragó Sándor, a az  egyetem rektora mutatta be az új vezetőket. Mindketten a pedagógusképzés erősítését tartják kiemelt céljuknak a következő években.

Egyetemi vezetők

2012. decemberében járt le a Savaria Egyetemi Központ korábbi elnök-rektorhelyettesének, Gadányi Károlynak a mandátuma. Megbízott vezetőként Horváthné Molnár Katalin vezette az intézményt. Az új tanév már két karral: a természettudományi és az újonnan létrejött pedagógusképző karral kezdődött az intézményben. Ezek a változások indokolták a pályázatok kiírását, új vezetők kinevezését, mondta Faragó Sándor, a Nyugat-magyarországi Egyetem rektora. A Savaria Egyetemi Központ elnök-rektorhelyettesévé Horváthné Molnár Katalin kapott kinevezést. Fontos célnak tekinti a pedagógusképzés erősítését.

Horváthné Molnár Katalin, elnök-rektorhelyettes - NYmE-SEK
A jelenlegi átalakuló felősoktatási rendszerben meg kell találnuk a helyünket, hogy stabil helyünk legyen. Hiszen erre kötelez az 50 éves hagyományunk. Hiszen itt már félévszázados a felsőoktatási képzés és ezt folytatni kell.

A Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar dékáni posztjára Antonio Sciacovelli kapott kinevezést, aki fontos feladatának tekinti a két korábbi kar működésének harmonizációját.

Antonio Sciacovelli, dékán - Berzsenyi Dániel Pedagógusképző Kar
Emellett van egy szakmai elképzelés. A már meglévő pedagógusképzések, mesterszakok amik a tanári osztatlan képzésre vonatkoznak megerősíteni kell. Amellett én fontosnak tartom a tudományos életünk megszervezését.

Az országban 5 pedagógusképző központ működik majd a kormányzat elképzelései szerint, hangzott el a sajtótájékoztatón.  Ebből az egyik Szombathelyen. Célja a Nyugat-magyarországi Egyetem karain zajló pedagógusképzés összehangolása,  hatékonyabbá tétele.

Faragó Sándor, rektor
Reményeim szerint azzal, hogy a kormányzat meghirdette a pedagógus életpálya-modellt, illetve ösztöndíjakat biztosít a pedagógus hallgatók számára, főleg a hiányszakok esetében ez olyan voznerő lesz az ifjúság számára, hogy egy kezdődő új reneszánszát élhetjük meg a pedagógusképzésnek itt Szombathelyen illetve minden helyen az egyetemen ahol pedagógusképzés folyik.

Az új vezetők megbíztatása 2017. december 31-ig szól.