
Egymást érik az autók a Benczúr Gyula utcán a kámoni iskola előtt szerdán reggel. Megszokott jelenség ez itt, a gyermeküket autóval iskolába hordó szülők azt mondják, nehézkes a közlekedés errefelé, és nem csak reggelente.
Guti Tamás
"Be van dugulva az út, van, hogy negyedórákat itt kell állni. De főleg délután nagyon rossz, olyan négy óra körül, volt, hogy húsz percet is álltunk itt."
Szárnyas Ákos
"Gondot okoz tényleg reggelente, mert akkora dugók szoktak kialakulni, hogy se előre, se hátra."
Bencze Péter
"Egyirányúsítani az utcát, ez lenne, szerintem így lehetne."
Ezen a véleményen van az iskola igazgatónője is.
"Abból az irányból egyirányúsítani az utcát, nagyon szűk ez az utca, nyilván, akkor, amikor készült, nem készültek fel ekkora forgalomra."
Mándl Józsefné itt éppen azt mutatja, milyen megoldást képzelnének el. Szeretnék megváltoztatni az utca egy részének közlekedési rendjét, elképzelésükről levélben tájékoztatták a Polgármesteri Hivatalt.
Mándl Józsefné igazgató, Gothard-iskola
"Az egyre növekvő tanulói létszám mindenfélképpen indokolja a gyerekek védelme, a balesetek megelőzése érdekében, hogy itt egy forgalmi változás következzen be."
A Városházán ismerik a problémát.
Puskás Tivadar polgármester
"Olyan közlekedési rendet kell kialakítani Szombathelyen, így a kámoni iskolánál is, amely biztonságos és megfelelő nagyságú fogalmat elbír. Megkaptuk a levelet, köszönjük szépen."
A közlekedési problémáról szakemberek véleményét is kikérik, ezután születhet döntés arról, hogy megváltoztatják-e a környék forgalmi rendjét.





























