
Tanórákba építve, szakemberektől ismerkednek majd a csillagászattal és a biológiával a szombathelyi tankerülethez tartozó iskolák diákjai – az erről szóló összefogásról pénteken szerződtek a felek.
Fodor István – igazgató, KLIK Szombathelyi Tankerület
„Így most egy kicsit nagyobb lehetőséget tudunk biztosítani az iskoláknak. Eddig is nagyon aktívan látogatták ezeket az intézményeket, de most azzal, hogy ezt a megállapodást megkötöttük, minden olyan iskolát is tudunk támogatni, buzdítani, akik eddig ezt esetleg nem tették meg, vagy nem volt alkalmuk megtenni, hiszen ez egy nagyon fontos és hasznos program minden diák számára.”
Az aláírók szerint nagyon fontos, hogy a diákok saját környezetükben ismerjék meg a természeti értékeket.
Borovics Attila – főigazgató, Erdészeti Tudományos Intézet
„Ez a 25 hektár egy egyedi ékszerdoboza nem csak a városnak, hanem az országnak is, akkor szerintem nem egy, hanem akár négy-öt lépést is tehetünk az ügy érdekében. Ugye a természettudomány egy érdekes dolog és azért is fontos, mert egy országnak a minősége, egy-egy országnak a jövője, az elsősorban a természettudományos képzésben résztvevő hallgatók, diákok, tudóspalántáknak a minőségétől függ.”
A csillagászat népszerűsítéséről is szól az összefogás: a szombathelyi diákoknak az ország egyik legrégebbi obszervatóriuma áll a rendelkezésére.
Szabó Gyula – vezető, ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatórium
„A csillagászat mindig a természettudományos kutatások és ismeretek terjesztésének egyik fő húzóágazata és megszólító tudományterülete volt, nyilván ez a jövőben is így lesz és ezért is szerencsés, hogy ebben a programban a Gothard Obszervatórium, mint csillagászati intézmény részt vehet.”
A jövőbeni közös munkáról szóló együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírása egy könyvbemutatóra is alkalmat adott a látogatóközpontban.
Szendi Zsuzsa – vezető, ERTI Kámoni Arborétum és Látogatóközpont
„Körülbelül két éve dolgozunk egy új könyvön a Kámoni Arborétumról, ugyanis 1965-ben jelent meg az utolsó, és most 50 év után, a 120 éves évforduló kapcsán sikerült egy nagyon szép, a teljesség igényére törekvő, mégis érthető és látványos kiadványt, könyvet írnunk.”
A fotókban gazdag, impozáns kiadvány egyfajta tankönyv is lehet, a most aláírt megállapodásban rendezendő élménypedagógiai programokban.





























