
Vas megyében eddig leginkább a Falco és a Körmend kosárlabda együtteseinek, valamint a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapatának bizonyos mérkőzéseit kezelték a biztonsági szervek kiemelt kockázatúként. Egy új, háromoldalú szerződés értelmében ezt követően a megyei futball-bajnokság találkozóira is nagyobb figyelem jut majd.
Tiborcz János dandártábornok, Vas Megyei Rendőr-főkapitány
“A megállapodásunk arról szól, hogy a megyei I., II. és III. osztályú mérkőzések biztonságát közösen próbáljuk meg garantálni. Ez nem azt jelenti, hogy Vas megyében komoly gondot okozna akár a labdarúgó szövetségnek, akár a polgárőrségnek, akár a rendőrségnek a megyei osztályú labdarúgó-mérkőzések lebonyolítása”
A szerződést a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság részéről Tiborcz János dandártábornok, a vasi polgárőrök nevében Krug Gusztáv elnök, míg az MLSZ helyi igazgatóságának képviseletében Dobány Lajos igazgató írta alá, ünnepélyes keretek között.
Dobány Lajos igazgató, MLSZ Vas Megyei Igazgatósága
“Statisztikailag kimutatható az, hogy a Vas megyei amatőr bajnokságokban a fegyelmi területen pozitív változás történt. Én azt várom, hogy ettől a pillanattól kezdve ez a statisztika még jobban javulni fog.”
Az egyezség leginkább a megelőzésről szól, ugyanis Vas megyében eddig is kifejezetten ritkán történtek rendbontások labdarúgó-mérkőzéseken. A szerződést aláírók abban bíznak, hogy ez a helyzet a továbbiakban sem változik majd.





























