MNB - 2
MNB

Hírek

Elérte a célját a Szombathely visszavár programsorozat

2012. május 02., 17:43

A program 2010 végén indult, az akkori csekély érdeklődés után most már komoly eredményekről számolhattak be a nagyvállalatok. A közeljövőben 60 milliárd forint értékű beruházás várható a város 5 nagyvállalatánál, és mintegy 2500 dolgozónak teremtenek újra munkalehetőséget.

Elérte a célját a Szombathely visszavár programsorozat

Az egyre növekvő érdeklődés azt jelzi, hogy érdemes volt elindítani a programot - mondta köszöntőjében Puskás Tivadar a negyedik, Szombathely visszavár! fórumon. A tapasztalatok szerint főleg az egyetemisták érdeklődnek a lehetőségek iránt. Norbert elsőéves gépészmérnök-hallgató a pécsi egyetemen, de máris a jövőt tervezi.

Rüsics Norbert
„Sose lehet ezt elég korán elkezdeni. Lassan a szakmai gyakorlat is lesz, amit majd le kell teljesítenünk, az meg azért már jó előre jelentkezni kell, mert nyárra már be is teltek a helyek. Nem most, hanem már február végén."

A nagyvállalatoknál elsősorban gépészmérnököket keresnek. Az LUK Kft. fejlesztéseinek köszönhetően rövidesen 700 fővel bővíti dolgozói létszámát, és akár pályakezdőket is alkalmaznának. Több olyan munkatársuk is van már, akik a Szombathely visszavár programon ismerték meg a céget. De nem csak álláskeresők keresik velük a kapcsolatot.

Kenyeresné Vörös Rita, személyügyi vezető, LuK Savaria Kft.
„Nemcsak érdeklődő, hanem konkrét diploma munkatervvel megkereső hallgató. Olyan hallgató, akinek konkrét elképzelése van, hogy a nyári gyakorlata alatt mit szeretne csinálni, milyen területen szeretne gyakorlatot, tapasztalatot szerezni."

Az érdeklődők a cégek működésével és az egyes munkaterületek tevékenységével is megismerkedhettek. De hosszú távú munkalehetőségeket is kínáltak a vállalatok.

Novák Tibor HR-vezető, BPW Hungária Kft.
„Tapasztalatunk eddig elég pozitív, a kezdeti nehéz indulás után beindult a program, és egyre több fiatal érdeklődik. Mi is beindítottunk egy olyan gyakornoki programokat, ahol ezek az érdeklődők csatlakozni tudnak."

A rendezvényen az is elhangzott, hogy készülőben van egy több várost összefogó együttműködési program, amelynek révén Szombathely is része lehet az ország újabb járműipari centrumának. Ez a lehetőség is azt jelzi, hogy a fiataloknak érdemes hazajönniük, a jól képzett szakemberekre hosszú távon is szükségük lesz a nagyobb cégeknek és a kisebb vállalkozásoknak.