Hírek

Elfogadták a város ezévi költségvetését

2015. február 26., 19:54

Összesen 20,5 milliárd forintból gazdaálkodhat idén Szombathely. Ezen kívül a Szent Márton Köpenye elnevezésű szociális program és egy kegyeleti hely kialakítása is szóba került a délelőtti ülésen.

Hosszan tárgyaltak a képviselők a Szent Márton Köpenye szociális programról. Egymilliárd forint jut 2015-ben is szociális ellátásra Szombathelyen. A baloldali frakció azt kifogásolta, hogy kevesebb állami támogatás jut erre a területre, ezért a városnak kell finanszíroznia a feladatokat. Puskás Tivadar polgármester szerint az a lényeg, hogy a program segít a rászorulókon, és nem az, hogy milyen forrásból. A testület végül egyhangúan támogatta az előterjesztést, továbbá döntöttek arról is, hogy a komplex segélyezés ne csak a hátrányos helyzetű, hanem a sajátos nevelési igényű gyerekekre is vonatkozzon. Hozzászólás nélkül fogadták el a Civil Cselekvési Terv tavalyi munkájáról és az idei feladatokról szóló összefoglalót. Szombathely képviselő-testülete döntött arról is, hogy kegyeleti helyet alakítanak ki a Jáki úti temetőben az 1945. március 4-ei bombázásban elhunytak emlékére. Napirendre került a város településfejlesztésről szóló rendeletének módosítása, ez a Haladás Sportkomplexum építése miatt vált szükségessé. Több órán keresztül tárgyalta a testület Szombathely idei költségvetését. A polgármester hangsúlyozta: szigorú fegyelmet kíván a költségvetés, de új adónem bevezetése és adóemelés nélkül teszi lehetővé a tavalyihoz hasonló színvonalon a város működtetését. Az ellenzéki képviselők legfőképpen azt kifogásolták, hogy kevesebb támogatást jut a kultúra és a sport területére. Molnár Miklós, költségvetésért felelős alpolgármester kifejtette: a költségvetés összeállításánál figyelembe kell venni központi költségvetés hatása, a kötelező padagógusbéremelés és az, hogy a tavalyi évet 600 millió forintos fejlesztési hiánnyal zárta a város. Kitért arra is, hogy a sport- és a kulturális feladatok nem tartoznak a kötelező feladatok közé. Ha év közben növekednek a bevételek, akkor ezek a területek is kaphatnak plusz támogatást. Hozzátette: van olyan pénzmaradvány, amit még nem számítottak be, és várhatóan az iparűzésiadó-bevétel is magasabb lesz a tervezettnél.