
Több mint 30 éves az állandó kiállítás a Savaria Múzeumban. Alfa pályázaton nyertek pénzt az átalakítási munkákra. 50 millióra pályáztak, de csak 15 milliót kaptak. Kisebb hiba is történt ugyanis az értékeléskor. Csak 50 m2 -es kiállítótérrel számoltak a bírálók, miközben az állandó kiállítás 150 m2-en helyezkedik el. Az ígéretek szerint egy következő körben kapják meg a hiányzó összeget. Az elnyert összegből kifestik a termet, új feliratok kerülnek elhelyezésre, a sérült vitrineket kicserélik, új tárgyakat is elhelyeznek a kiállításra.
A Díszterermben még látható a Falu-képek időszaki kiállítás. Eközben már a helyiség átalakítása is megkezdődött. A jáki szobrok ugyan még maradnak, de az előttük lévő fal már eltűnt. A terembe bevezető, folyosói részt is átalakították.
Csapláros Andrea, igazgató - Savaria Megyei Hatókörű Városi Múzeum
Egyre nagyobb az igény, hogy a Díszterem , ez a régi, polgári, csodálatos hely visszaváltozzon azzá ami és arra használjuk amit korábban is használtak. Hangversenyek és különböző rendezvények legyenek itt.
A teremben csak apró javítások szükségesek. NKA pályázaton 21 milliót nyertek a Smidt Múzeum homlokzatának felújításra. Ez tavasszal készül el. A család kérésére fákat is kivágnak majd, hogy jobban lehessen látni az épületen lévő feliratot és a homlokzatot.





























