Hírek

Elkezdődött a református templom felújítása

2014. május 14., 16:17

Az IVS 2 program részeként kerül sor az épület körül a vízelvezetésre, nyílászárócserékre. A tervek szerint a nyár végére befejeződnek a munkálatok.

Elkezdődött a református templom felújítása

Ez a markoló ásta körbe a református templomot. A vízelvezetés megoldása miatt volt szükség erre a munkára.

A templom 1938-as építésekor használt kátrányszigetelés az elmúlt évtizedekben teljesen elhasználódott, az épület emiatt vizesedett. A szigetelés az egyik legfontosabb része a felújításnak.

A templom alsó szintjén kialakított helyiségekben is dolgoznak a szakemberek. Hiába javították, újították folyamatosan ezeket a tereket, nem sok haszna volt, folyamatosan vizesedtek. Most ez a probléma oldódhat meg, az Integrált Városfejlesztési Stratégia program részeként.  A fejlesztés nyílászárócserét is tartalmaz. Ez is időszerű, mert ezek még a régi ablakok. Mindkét szinten kicserélik hőszigetelt nyílászárókra.  

Jakab Bálint - református lelkész
“Az egyik oldalon a fűtés, kevesebbe fog kerülni. A másik oldalon a nyáron ennek a templomnak  hűtése is probléma volt. Hiszen ezek az egyrétegű ablakok nagyon fel tudtak melegedni. A harmadik pedig az esztétika és a funkcionalitása. A belső terek megújulnak.”

A beruházás részeként a külső homlokzatot is felújítják. A tervek szerint nyár végére fejezik be a munkálatokat. Az egyházközség tervei szerint az alsó szintek, modernebb külsővel, már nem csak a gyülekezetnek, hanem különböző városi rendezvényeknek is teret adnak majd.