
Tizenkilenc mezőnyjátékossal és három kapussal kezdte meg a felkészülést a következő szezonra a Szombathelyi Haladás. A játékosoknak idén nem sok idejük volt a pihenésre, ugyanis a szünet még egy hónapig sem tartott. Ennek ellenére határozottan frissen mozogtak a focisták az első tréningeken.
Halmosi Péter labdarúgó, Szombathelyi Haladás
“Nekem azért hosszú volt, mert engem Diósgyőrben kiállítottak és az utolsó meccseken nem játszottam. Edzéseken azért részt vettem, de nem játszottam. Meg én kaptam két hét extra pihenőt a válogatott miatt. Nekem azért volt pihenőm. Hála Istennek én ki tudtam magam pihenni.”
A szombathelyiek keretéből egyelőre csak távozók vannak, új játékos még egyetlen egy sem érkezett a Rohonci útra. Az első tréningeken zömében tizenéves futballistákkal gyakorolhatott Artner Tamás vezetőedző. Az előző szezonban határozottan jól szereplő együttesből elég kevesen maradtak.
Artner tamás vezetőedző, Szombathelyi Haladás
“Dolgozunk tisztességgel. Most úgy alakítottuk ki az edzésprogramot, hogy jóval több munkát fogunk elvégezni, mint a másik csapattal. Azzal más jellegű munkát kellett elvégezni. Most ha ez így alakul, akkor csinálunk egy olyan csapatot, amelyik rengeteget fut, csúszik, mászik, fut. meglátjuk mi fog ebből kisülni.”
A Szombathelyi Haladás már közel tíz felkészülési mérkőzést kötött le. A vasi zöld-fehérek először június 28-án szombaton lépnek majd pályára, amikor a szlovák Spartak Trnava együttesét fogadják. A későbbiekben pedig orosz és ukrán első osztályú gárdákkal is összemérik a tudásukat Artner Tamás tanítványai.





























