
A jóga népszerűsége folyamatosan növekszik világszerte, hiszen pozitív hatással van a fizikai és mentális egészségre. A Ferences kertben megtartott foglalkozásokon számos irányzattal megismerkedhettek a jelentkezők.
“Addig tartson a mozgásod, amíg a légzésed! Belégzés. Kilégzés.”
Kilenc oktató programjai közül lehetett válogatni.
Martinek Eszter - egészségfejlesztő, jógaoktató“Én egy kimondottan klasszikus gyakorlatsorral készültem, hogy bemelegítsük az embereket és erre tudjanak még azért építkezni a nap folyamán. A Hatha jógából merítettem gyakorlatsorokat. Főleg a biztonságérzetünket próbálom egy kicsit erősíteni, mert hogy ebben a bizonytalan világban nem árt, hogy ha egy kicsit talajon maradunk, és talajvesztettek ne legyünk.”
A különféle mozgásformák elsajátítása mellett a meditáció, a légzéstechnika és a tudatos jelenlét gyakorlása együttesen segítik a testi-lelki harmónia megteremtését.
“Feszítsd előre és vissza, és közben figyeld meg, hogy milyen izmok dolgoznak a lábadon!”
A jógát bárki gyakorolhatja, nemtől és kortól függetlenül.
Pásztory Sára - marketinges munkatárs, Savaria Turizmus Nonprofit Kft.“Széles skálának szántuk ezt a programot, tehát abszolút nem egy generációra korlátoztuk le, mert a jóga mindenkit érdekel, és próbáltuk inkább azzal a céllal megrendezni ezt a programot, hogy a jógának különböző arcát mutassuk meg, és ezáltal még jobban hirdessük ezt a különleges mozgásformát - ez volt a célunk, és igen, itt a város szívében ez egy nagyon adott környezet.”
A Ferences kerti közösségi jógázás a Viva Savaria városi egészségfejlesztési stratégiához kapcsolódva, az Érezd Szombathelyt! programsorozat részeként valósult meg.




























