MNB - 2
MNB

Hírek

Első győzelémére készül a Vasi Sport Akadémia női röplabdacsapata

2013. szeptember 19., 18:04

Zsinórban három idegenbeli vereséggel kezdte szereplését az NB I-ben a csapat. A szombathelyiek pénteken 19 órakor játszanak először hazai pályán, amikor is a Miskolc együttesét fogadják.

Első győzelémére készül a Vasi Sport Akadémia női röplabdacsapata

Fennállása első szezonját kezdte meg az NB I-ben a Vasi Sport Akadémia női röplabdacsapata. Az újonc  szombathelyek három idegenbeli mérkőzéssel nyitottak. Sorrendben Nyíregyházán, Budapesten és Békéscsabán léptek pályára és mindhárom helyszínen 3:0 arányú vereséget szenvedtek.

Mucsi Péter vezetőedző, Vasi Sport Akadémia
“Az első három fokozatosan javult a teljesítményünk. Még szoknunk kell az Nb I. ritmusát. Ahogy azt felvesszük, úgy jönni fognak majd az eredmények is. Az elején ezek még nem lesznek feltétlenül győzelmek, de fokozatosan javulni fogunk és reméljük, hogy hamarosan győzelemnek is örvendhetünk.”

A vasi együttes az NB II-es bajnokságot veretlenül nyerte meg, az élvonalban viszont összehasonlíthatatlanul erősebb gárdák várnak Mucsi Péter tanítványaira.

Mohl-Benesóczky Anna röplabdázó, Vasi Sport Akadémia
“Elég nagy a különbség, ugyanis nagyon-nagy a szakadék az NB II. és az NB I. között. Régebben volt NB II., NB I. és Extraliga. Most az NB I-et és az Extraligát összevonták. Emiatt sokkal erősebb csapatok találhatóak az NB I-ben.”

A szombathelyi csapat a sorsolásnak köszönhetően eddig csak idegenben lépett pályára. Ez a tény jelentősen befolyásolta a főként fiatalokból álló együttes teljesítményét.

Mikos Patrícia röplabdázó, Vasi Sport Akadémia
“Én úgy gondolom, hogy most jön a hazai mérkőzés. Ezen sokkal lelkesebbek leszünk, mert eddig hiányzott a meccseinkből a lelkesedés. Pontos fogadások kellenek és hogy befejezzük a támadásainkat.”

A Vasi Sport Akadémia pénteken este hétkor  játssza első hazai összecsapását, amikor is Mikosék a Miskolc gárdáját fogadják a Sugár úti sportcsarnokban. A vendégek eddig egyszer nyertek és kétszer kikaptak a bajnokságban, azaz nem verhetetlen együttes látogat Szombathelyre.