
"Azért az egy nagyon izgalmas dolog, amikor egy kisgyermek azt mondhatja, hogy nem."
A gyermeknek biztosan, a szülőknek viszont már kevésbé. Sok kisgyermekes anyuka szeretné tudni, hogyan lehet túlélni gyermekeik dackorszakát. A Prevenciós Házban erről tartottak előadást a szombathelyi családi héthez kapcsolódva. A programot a Védőnői Egyesület szervezte.
Kenesei Edit védőnő
"Most ezen a héten inkább a nevelésre koncentráltunk. Ezzel kapcsolatos a mozgás, az értelmi nevelés. Külön előadókat hívtunk meg, a családoknak, az anyáknak erre igényük van."
Az anyukák szerint is nagyon hasznosak az ilyen találkozók.
Kristóf Renáta
"Van két négyéves lányom, ikrek. Vannak nehéz időszakok. Mikor nemet mondanak arra, amit szeretnék. És most pont erre kapok itt jó tanácsokat, és egész jókat, hogy hogyan tartsam őket kordában egy picit."
Ottmár Kinga
"Úgy gondoltam, hogy most, ha már egyszer van a Születés Hete, és ilyen rendezvények vannak, akkor kihasználjuk az alkalmat. Mondjuk minket még nem érint ez a dackorszakos dolog, de sokat lehet belőle tanulni szerintem."
A szakember szerint a dackorszak megfelelő kezelése a későbbi életszakaszokra nézve is fontos.
Vidonyiné Sólymos Rita vezető, Nevelési Tanácsadó
"Kellő fáradtsággal és nagyon nagy odafigyeléssel, türelemmel válaszoljunk a gyermek dacreakcióira, hiszen most azt a próbát álljuk ki, amit majd kamaszkorban vagy ugyanígy kell kiállnunk, vagy ezzel nagyon sok mindent meg tudunk előzni a kamaszkori konfliktus helyzetekből."
A családi hét szombatig tart, addig még a Művészetek Házában és több helyszínen is számos program várja az érdeklődőket.





























