
Tíz egészségügyi technikumban tanuló diák jutott be a Zsuzsanna Nemzeti Egészségügyi Szakképzési Verseny vármegyei döntőjébe, amit kedden délelőtt nyitottak meg a Markusovszky-kórház Romhányi termében. Elsőként Majthényi László, a rendezvény fővédnöke köszöntötte a megmérettetésre váró diákokat. Úgy fogalmazott: olyan pályát választottak, amelynek lényege embertársaink gyógyulásának segítése. Aki erre a pályára lép, a hivatás miatt teszi, a verseny pedig hozzájárul ahhoz, hogy megerősítse ezt a tanulókban. A kórház nemrég kinevezett új főigazgatója is üdvözölte a fiatalokat.
Lippai Norbert - főigazgató, Markusovszky Egyetemi Oktatókórház
Én büszke vagyok önökre, önökben látom a jövőt, az egészségügy jövőjét, hiszen, hogyha nem tudjuk a szakellátást úgy megerősíteni ahogy szeretnénk, és ahogy szükséges, akkor mi orvosok gyakorlatilag félkarú óriások leszünk. Én azt szeretném, ha büszkén és elhivatottan kerülnének ki ebből az iskolából.
A háromfordulós versenyt idén harmadik alkalommal hirdette meg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara. Jelenleg a háromnapos vármegyei döntő zajlik. A diákoknak alapápolással, betegmegfigyeléssel, belgyógyászattal és elsősegélynyújtással kapcsolatos gyakorlati feladatokat kell megoldaniuk, mindenkinek fél óra áll rendelkezésére. A vármegyei döntő legjobbjai az országos fináléba jutnak tovább. A verseny nem titkolt célja a hivatás erősítése és a tanulók segítése.
Szabó Péterné - területi elnök, MESZK Vas vármegyei szervezete
Mindenképpen a szakma megerősítése, a szakmának a továbbvitele és én azt gondolom, hogy egy beteg emberrel való bánás, egy olyan lehetőség és egy olyan kihívás, a későbbiekben a munka világában, hogy ők ebben kiigazodjanak és ebben a verseny nagyon jó segítség lehet, ugyanis a szituációk abszolút életszerűek lesznek.
A versenyzők sokat készültek a megmérettetésre.
Molnár Adrienn - tanuló, Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum
-Főként szituációs feladatokkal, szoktunk egészségügyi szituációkat is megoldani a barátaimmal különösebb versenyfelkészülés előtt, illetve nagyon jó tanáraim vannak, akiktől bármikor kérdezhetek, úgyhogy ez sokat segít ebben.
-Így a verseny előtt hogy érzed magad? Mit gondolsz, milyen lesz ez a verseny?
-Izgatott vagyok, viszont igazából nagyon várom, mert mindig változatos a versenyhelyzet. Eddig csapatban voltam versenyen, most ez egyénileg lesz, úgyhogy ez egy ilyen új helyzet is egyben.
A verseny minden napján kihirdetik az aznapi versenyszámok eredményeit.