
A diákolimpiai döntőt követően nyáron hazai és külföldi versenyeken, valamint snellviadalokon készültek az új szezonra a Haladás sakkozói. A szakvezetés komoly célokat tűzött ki: a Szuperligában és az NB II-ben a középmezőny elérése a terv, míg az NB I-es keret a tabella felső harmadában szeretne végezni.
Pergel László - szakosztályvezető, Haladás VSE
- Úgy gondolom, hogy jó volt a nyári felkészülésünk, mindenki nagyon sok versenyen volt, megfelelően dolgozott az idei szezon előkészületeire. Szuperliga csapatunk tegnap már játszott és egy minimális arányú vereséget szenvedtünk egy nagyon szoros mérkőzésen, de az is egy megfelelő eredmény Én úgy gondolom. Talán ezt a mai nap ezt ki tudjuk javítani, de ez kiderül hamarosan.
A Szuperliga nyitányon a Makó – arányban bizonyult jobbnak, a hévízi dupla forduló második mérkőzésén viszont már javított a Haladás: a Felsőszölnököt 6–4-re győzte le. Az NB I-ben és az NB II-ben hazai pályán folytatódott a küzdelem – utóbbiban ráadásul rendhagyó összeállításban ült asztalhoz a Haladás.
Pergel László - szakosztályvezető, Haladás VSE
- NB I-ben és NB II-ben hazai pályán játszunk: NB I-ben a tavaly még Szuperligás Biatorbágyot fogadjuk, úgyhogy itt nagyon kemény mérkőzésre számítunk, hiszen nem mi vagyunk az esélyesek. NB II-ben pedig a pápai csapatot fogadjuk: itt viszont egy nagy különlegességgel készültünk a pápai csapat ellen, ugyanis mind a 12 játékosunk ifjúsági játékos az NB II-es csapatunkban. Tulajdonképpen mindenki 16 év alatti játékos az egész csapatunkban, úgyhogy ilyen talán még nem volt a történelemben, hogy 12 ifjúsági játékossal állt ki egy csapat.
Az NB I. Charousek-csoportjában vérbeli rangadót játszottak: a tavalyi ezüstérmes szombathelyiek főként az utolsó táblákon szereztek fontos pontokat. Lakos Nikolett és Csonka Attila remijét követően Joó Gábor vezérletével végül –-re sikerült nyerni. Az NB II. Széchenyi-csoportjában érdekelt vasi alakulatnak azonban nem jött össze a bravúr. A legfiatalabb kerettel szereplő Haladás jól kezdett, több játékos is bábu előnybe került, a hajrában azonban az időzavar megfordította a mérkőzés képét. A szombathelyiek végül --re alulmaradtak. A Haladás II. és III. csapata október 18-án Győrben, a Széchenyi ESE vendégeként folytatja, a Szuperligában pedig december első hétvégéjén, Budapesten rendezik az újabb páros fordulót.




























