
Tavasszal 1500 kg amurt telepítettek az Abért I. és II. tavakba.
"Nagyon elszaporodott a hínár a tóban. Ezért kerültek ide a halak."
Fördős István, halőr
Növényevők. Nagyon szeretik a hínárt. És ebben a tóba, direkt azért mert nagyon elszaporodott a hínár. Ezek ezt a hínárt megeszik. És ezzel javítják a tó minőségét.
Néhány hónap elteltével úgy látszik, meghozta eredményét a haltelepítés. Igaza lett azoknak a horgászoknak, akik amurok betelepítésével szerették volna meggátolni a hínár elszaporodását. Az Abért II, azaz a nagyobbik tó állapota sokat javult. A korábbi, nagy felületet elborító hínárnak nyoma sincs.
Puskás Nobert, elnök – Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Én úgy gondolom, hogy ez sikeres volt. Minden tekintetben. Mert a horgászok egyre többen megjelennek a tavon, egyre több szép halat fognak. De azt tudni kell, hogy jövő évben is fenntartjuk, hogy nem lehet onnan halat elvinni. Ezzel segíteni szeretnénk, hogy a tóban minél jobb halállomány legyen és minél többen látogassanak el sporthorgászat céljára a tópartra.
A kisebbik tó állapotán is látható a javulás. Igaz ugyan, hogy itt még néhány helyen látni összefüggő hínártakarót. Ez a tó sekélyebb és kevesebb amurt is telepítettek tavasszal. A szakemberek azt mondják: szeretnék néhány éven belül horgászati célra hasznosítani az Abért I. tavat, így ha kell, a kisebbik tóba is telepítenek még amurokat, hogy gátat vessenek a hínár újbóli szaporodásának.





























