
Fülbemászó dallamok, rengeteg humor, csipetnyi irónia és egy kis adag bölcsesség – ezek a hozzávalói a Weöres Sándor Színház legújabb darabjának. A jelmezek és a díszletek a boldog békeidőket idézik, igazi közönségcsalogató előadás. Koltai Róbert nem először állította színpadra Az én és a kisöcsém című előadást. Őt a szombathelyi közönség ezúttal a gazdag tápszergyáros szerepében is láthatja.
Koltai Róbert
„Amit a főiskolán rendeztem, azt később játszottuk itt-ott, és a fiatalok akkor végeztek, és az egyik fiatal helyett be kellett ugranom a papa szerepre. És aztán úgy maradtam, és Jordán Tamás azt szerette volna, ha játszom is.”
Adott egy vőlegényjelölt, aki utálja a nőket, egy mindenáron férjhez menni vágyó kisasszony, egy fiú, aki valójában nő, és a papa, aki nyomozókat küld a lánya után. Mindezt bonyolítja, hogy ki így, ki úgy, de mindannyian Velencébe vágyik. Egyszerű, mulatságos történet. Már a próbák is jó hangulatba zajlottak.
Edvi Henrietta
„Nagyon jót lehet szórakozni, nagyon jó figurák vannak benne, mindenki bájos, szerethető, én nem tudom elképzelni, hogy van olyan ember, akinek nem lágyul el a szíve, ha ezt megnézi.”
Kálmánchelyi Zoltán
„Majdnem 30 sláger van benne, tele van humorral, a Koltya Robi rendezi, aki humorral rendez mindent, aki ezt szereti, jöjjön el, aki nem, maradjon otthon.”
A Weöres Sándor Színház bérletes előadása egész hónapban műsoron lesz.





























