
A diákok bevonulásával kezdődött a városi tanévnyitó ünnepség hétfő délután a Szombathelyi Reguly Antal Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola udvarán. Az eseményen jelen voltak a város vezetői, a fenntartó képviselői, a nevelési-oktatási intézmények igazgatói és a tanulók családtagjai is.
Elsőként az iskola énekkarát hallották a jelenlévők. A gyerekek német és magyar nyelvű dalokból, versekből összeállított műsorral készültek az alkalomra. Kelemen Krisztián tanácsnok a diákokhoz szólva elmondta, nem az a legfontosabb, hogy mindenből tökéletesek legyenek, hanem hogy minden nap egy kicsit többet tudjanak és jobban értsék a világot.
Kelemen Krisztián – tanácsnok
„Az iskola nemcsak arra tanít, hogy mit tudjunk, hanem arra is, hogy gondolkodjunk! Ne csak azt tudjuk, hogy mi történt, hanem azt is, hogy miért. Keressük az összefüggéseket, kérdezzünk, legyünk kíváncsiak, ehhez pedig szükség van fantáziára is. És hogyan fejleszthetjük igazán a képzeletünket? Sok-sok olvasással. Mert amikor olvasunk a történet részleteit nekünk kell megalkotnunk a fejünkben. Ezért azt kívánom minden diáknak: olvassatok sokat, gondolkodjatok, kérdezzetek és merjetek utánanézni a dolgoknak.”
A nagyobb évfolyamok táncosai mellett a kiselsősök is szerephez jutottak az ünnepségen. „Nagylegényke lettem…szeptemberben.” Az iskolai hagyomány szerint a legkisebb diákok a legöregebbektől, vagyis a nyolcadikosoktól úgynevezett schultütét vehettek át, amelyet tanszerekkel, kisebb játékokkal töltöttek meg. Friedl Tamás, a szombathelyi német önkormányzat elnöke német nyelven mondott köszöntőt. Nemény András polgármestertől emlékdiplomát vehetett át Pócz Gáborné, valamint Bozó Istvánné, akik pedagógusi hivatásukat közmegbecsülésre méltó módon végezték hosszú évtizedeken át. A közel egyórás ünnepség végén Unger Bernadett, a Reguly-iskola igazgatója a jelenlévő diákok körében gyors közvélemény-kutatást végzett, ami után úgy döntött, nem mondja el csaknem kétoldalas beszédét, hanem azt az iskola honlapján jelentetik meg.




























