
Ilyen mértékű fiatalítás még egy szezon előtt sem volt a Haladásnál – jelentette be kedden Artner Tamás. A szombathelyi NB1-es labdarúgócsapat vezetőedzője egyszerre mutatta be az együttes új játékosait. Városi Viktor, Nagy Olivér, Varga Gábor, Zamostny Balázs, Gaál Bálint és Katona Máté is kedden írta alá a szerződését Szombathelyre. Mindannyian azt mondták, hogy sokat várnak a zöld-fehérektől, a bajnokság középmezőnyének elejére igyekeznek felküzdeni a csapatot a 2014/2015-ös idényben.
Az elmúlt néhány nap közös munkájáról is pozitívan nyilatkoztak az új futballisták.
Zamostny Balázs
„Már most több jó szót kaptam, mint Újpesten az elmúlt időszakban, ami nekem nagyon fontos.”
A fiatalítás helyből is történik: 6 utánpótlás játékost emel a nagy csapatba Artner Tamás. A most szerződöttek közül pedig többen a másodosztályból jöttek.
Varga Gábor
„Sopronból érkeztem, a másodosztályból, előtte már játszottam NB1-ben és egy nagy kihívás lesz újra bizonyítani az elsőosztályban, és azon leszek, hogy segítsem a csapatot, minél sikeresebbek legyünk és én is minél többet hozzá tudjak tenni a csapat sikeréhez.”
Az újoncoknak már van egy kevés tapasztalata a szombathelyi munkáról.
Városi Viktor
„Az elmúlt napok tapasztalata az nagyon jó, ugyebár a csapat is nagyon jó, mind az idősebb, mind a fiatalabb játékos. Az öltöző is: nagyon jó a hangulat az öltözőben, reméljük, hogy az idény is ugyanezt fogja hozni.”
A fiatalokon kívül aláírt Halmosi Péter és Farkas Márk, ők szerződést hosszabbítottak Szombathelyen. Szintén nagy várakozásokkal tekintenek az idényre.
Halmosi Péter
„Jobban szeretnék egy olyan Haladásban játszani, aki inkább a középmezőnyben, a középmezőny elején harcol, mint aki a kiesés ellen.”
A tájékoztatón kiderült az is: a július 26-i, Újpest elleni NB1-es rajt előtt, jövő hétfőn tart szurkolói ankétot az élvonalbeli együttes. Az is biztos, hogy a most kezdődő szezonban nem indít csapatot az NB3-ban a Haladás.





























