
Remekeltek a vasi akrobatikus rock and roll táncosok a tavaszi szezonban. A regionális versenyen a kezdők indulhattak, ami kiemelt fontosságú a fejlődésükben. A diákolimpián is taroltak a szombathelyi Galaxy és a celldömölki Rocky-Dilly táncosai, több formáció és páros a világkupákon is remekelt. A rövid nyári pihenő után újra munkába álltak a fiatalok, akik rekordszámban - közel százan - csatlakoztak az edzőtáborhoz is.
Molnár Nóra - edző, Galaxy ARRC
- Az őszi versenyszezon az ami előttünk áll és ilyenkor a nyári időszakot mi arra használjuk fel, hogy az új koreográfiákat elkészítsük, az új akrobatikákat kigyakoroljuk. Effektíve ez ennek az egy hétnek a célja és idén ez a rekord létszámú résztvevő ez annak köszönhető, hogy már nagyon széles edzői gárdával tudunk dolgozni. Szerte a megyéből vannak itt a gyerekek, akiket ilyenkor nagyon jól össze tudunk verbuválni, nagyon jó csapatépítő jellege is van ennek az egy hétnek.
A gyakorlatokat edzői irányítás mellett valamennyi korosztály jókedvűen teljesítette. A legkisebbeknél a tánc megkedveltetése és a versenyeztetéshez való szoktatás a cél, az idősebbeknél viszont már a folyamatos fejlődés a fő mozgatórugó.
Pollreisz Petra
- Én 2010 óta táncolok, igazából csak azért táncolok, mert szeretek és ebben találom meg önmagamat.
Jahn Emma
- Négyéves koromban kezdtem táncolni, ez tetszett meg mikor néztem, hogy milyen táncot szeretnék kipróbálni és azóta itt vagyok, a Galaxy és Rocky Dilly egyesületnél táncolok.
Molnár Szofi
- Én 12 éve táncolok és Én imádom ezt a sportot, azért élvezem nagyon, mert igazából itt nagyon jó a közösség, nagyon szeretem a csapatot, amiben táncolhatok. Ugye a zenét is nagyon szeretem, mert ettől jó hangulatúak az edzések.
A Dumás Team számára - amely júniusban hatodik lett a budapesti világkupa-állomáson - különösen fontos lesz az őszi idény. Addig is különböző nyári rendezvényeken, falunapokon találkozhat a közönség a táncosokkal, akik már az új koreográfiákkal lépnek színpadra.




























