
„Az igazság arcai – a jog és a bíróság színesben” címmel hirdetett rajzpályázatot a Szombathelyi Törvényszék a ZOOM Egyesülettel közösen a Nyitott Bíróság rendezvénysorozathoz kapcsolódva. A felhívásra 108 alkotás érkezett általános iskolákból, egy gimnáziumból és három speciális intézményből. A képekből a Törvényszék első emeletén kiállítás nyílt, amely június végéig akár egy bírósági séta keretében is megtekinthető. A zsűri az életkor szerint három kategóriában díjazta a legjobbnak ítélt 5-5 alkotást, és 5 különdíjat is kiosztottak. Az eredményhirdetésen az Aranyhíd diákjai adtak ünnepi műsort. A nyertes pályaművek az Országos Bírósági Hivatal budapesti kiállításán is láthatóak lesznek.





























