Hírek

Érmes szombathelyi teniszezők a Tavaszi Tizek Bajnokságán

2013. május 24., 18:15

A Savaria TC korosztályos teniszezői két éremmel tértek haza a Zalaegerszegen megrendezett Tavaszi Tizek Bajnokságáról. A szombathelyi fiatalok közül Szabó Fruzsina az első, míg Szabó András a harmadik helyen zárt.

Érmes szombathelyi teniszezők a Tavaszi Tizek Bajnokságán

Zalaegerszegen találkoztak a hazai mezőny legjobb utánpótlás korosztályú teniszezői. A Savaria TC két válogatott játékosai Szabó Fruzsina és Szabó András is éremmel zárt a 14 évesek  korcsoportjában. Előbbi aranyat, míg utóbbi bronzot hozott haza a versenyről.

Szabó Péter szakedző, Savaria TC
“Részben elégedett vagyok. Főleg Fruzsival. Hozzá kell tennem, hogy Fruzsina kinőtte a mezőnyt. De én becsülöm azért, hogy szett veszteség nélkül végigvitte ezt a versenyt. Ami pedig még nagyobb fegyvertény, hogy harmadszor tudta ezt megismételni, azaz triplázni tudott.”

A szombathelyi Szabó Fruzsina a körmérkőzéses  rendszerben lebonyolított tornán összessen kilenc meccsen lépett pályára és valamennyit fölényesen meg is nyerte. Így magabiztosan végzett az első helyen.

Szabó Fruzsina teniszező, Savaria TC
“Úgy gondolom, hogy jól teljesítettem, mert hoztam a kötelezőt, amit el is vártak tőlem. Én teljes mértékben meg vagyok elégedve magammal, mert ahhoz képest, hogy milyen mezőny volt, simán vertem mindenkit. Ez jó jel a jövőre nézve.”

Szabó András egészen az utolsó fordulóig az élen állt és úgy nézett ki, hogy meg is nyeri a viadalt. Ám a zárókörben teljesen váratlanul vereséget szenvedett és visszacsúszott a harmadik helyre.

Szabó András teniszező, Savaria TC
“Az utolsó meccsen egy olyan sráccal játszottam, akit általában meg szoktam verni. Most mégsem játszottam jól ellene. Túlságosan elbíztam magam szerintem. Aztán ott nagyon kikaptam és ezért elúszott az első hely. Szoros körbeverés után a harmadik lettem.”

A Savaria TC két tehetséges fiatal játékosának minden esélye megvan arra, hogy bekerüljön a korosztályos Európa-bajnokságon induló magyar csapatba. Szabó Fruzsina helye szinte biztos, míg Szabó Andrásnak meg kell küzdenie még a kerettagságért.