Hírek

Évadot nyitott a Mesebolt Bábszínház

2014. szeptember 08., 15:14

Mese előadások, zene és tánc szórakoztatta a kicsiket és szüleiket vasárnap a Fő téren. A Mesebolt Bábszínház hagyományos évadnyitója ezúttal is nagy sikert aratott.

Évadot nyitott a Mesebolt Bábszínház

Idefigyeljenek emberek, aki ezeket az ezüstpénzeket megtalálja, tegye el jó mélyen a zsebébe!Hadd emlékeztessenek arra a cirkuszra, amely mindennap körülöttünk forog!

Vidám hangok és színpompás látvány fogadta a Fő térre érkezőket a Hang-Tér-Kép címet viselő rendezvényen. A városlakók többsége ismeri és ilyentájt már várja is a bábszínházi évadnyitót.

Szluka István
Nemrég érkeztünk, az első előadásnak a végét láttuk, meg kézműves foglalkozáson voltunk.Nagyon tetszett a lányoknak!

A kézműves foglalkozások sokfélesége csakugyan lekötötte a kicsiket, arra pedig, hogy a cirkuszi előadásban mi tetszett annyira, ugyancsak könnyű volt a válasz.

"Voltak benne lovak meg állatok!"

Kovács Géza, igazgató, Mesebolt Bábszínház
Most már ez az ötödik alkalom, hogy megrendezzük ezt az évnyitogatót, azaz kedvcsinálót a bábszínházba járáshoz, az iskolába járáshoz. S hálistennek nagyon sokan kijönnek, délután ötre már tele van a tér s a legtöbben kitartanak este hétig, az utolsó előadásig.

Nem volt ez másként idén sem. A közönség ezúttal is örömmel nézte végig a bábszínház és partnereinek mese előadásait, valamint a zenés, táncos bemutatókat.