Hírek

Évről évre több látogatót vonz a KISZ-lakótelepi Nap

2023. szeptember 18., 19:04

Évről évre több látogatót vonz a KISZ-lakótelepi Nap. Szombaton 11. alkalommal népesült be a Perint partja fajátékokkal, óriás légvárakkal, ringlissel, előadásokkal, koncertekkel és persze főzőcsapatokkal. A két és fél milliós költségvetésű rendezvényt adományokból finanszírozták, így minden programon ingyenesen vehetett részt a több száz érdeklődő.

Évről évre több látogatót vonz a KISZ-lakótelepi Nap

A körzet képviselője köszöntőjében türelmet kért a most is zajló útfelújítással járó kellemetlenségek miatt.

Németh Ákos – önkormányzati képviselő, tanácsnok

„Elindult a Károly Róbert utca felújítása, ami két- két és fél hónapig fog tartani, úgyhogy én azt kérem mindenkitől, hogy az itt begyűjtött erőt, gondoljon vissza rá, amikor a közlekedési nehézségek szembejönnek.”

A színpadi produkciók és játékok mellett főzőversenyt is rendeztek.

 „Tarhonyást húst készítettünk Mókás Nótás módra!”

A szomszéd csapat pörköltet főzött, de készült Jókai bableves, csülkös káposzta, és indiai currys étel is. A városrészi programot annak idején Gyebrovszki János kezdeményezte. Évről évre többen látogatnak ki.

Szijártó Szabolcs

„Kislányom fog fellépni a horvát iskolával, és az ő előadásukat jöttem megnézni. - Programok? - Nagyon jók, sokan vannak kint, nagyon színes, körbejártunk mindent, jó illatok terjengenek a levegőben, lehet, hogy még eszünk is valamit, ahogy majd az élet hozza.”

A KISZ Lakótelepi Nap két és fél milliós költségét felajánlásokból fedezték, így ingyenesen szórakozhatott minden látogató.

Vörös Pál – alapító elnök, KISZ Lakótelepért Egyesület

„Együtt, egymásért. És ha összefogunk ,akkor sikerülni fog, namost ez egy egész éves feladat, megtalálni azokat az embereket, cégeket, támogatókat, szponzorokat, akik a céljainkat befogadják, és az ő támogatásukkal ,segítségükkel sikerül minden évben azokat a célokat, amiket megfogalmaztunk, ilyen a lakótelepi nap és a karácsonyi adományozó ünnepségünk.”

A Perint partján fajátékok, légvárak, lengőteke, ringlis várta a gyerekeket, a programot kutyaszépségverseny, tombola is színesítette. Az esi koncerteken az Unikum és a Mokka együttes zenélt.