Hírek

Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe

2023. január 26., 23:00

A beiskolázási kampány finisében az ELTE Savaria Egyetemi Központ megtartotta második nyílt napját, ahol bemutatta széleskörű képzési kínálatát az érdeklődő fiataloknak és szüleiknek.

Február 15-ig lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe

Érdeklődő diákokkal telt meg az ELTE Savaria Egyetemi Központ főépülete kedden délután, hogy tájékozódjanak a jelentkezéshez szükséges tudnivalókról, és az őket érdeklő szakokról. A pszichológia az egyik legnépszerűbb képzés, idén tavasszal végez az első évfolyam.

Fodor Nóra
“A pszichológia iránt érdeklődöm, és azért, mert érdekesnek találom, és eljöttünk Győrből meghallgatni az előadást.”

Elsőként Lenkai Nóra rektori biztos köszöntötte a hallgatókat az ELTE SEK 2. nyílt napján. Elmondta, hogy aki ezt az egyetemet választja, élete legjobb döntését hozza, ugyanis az ELTE értékálló tudást biztosít. Majd az érdeklődők előadásokat hallhattak a képzésekről, a jelentkezési feltételekről, kollégiumi helyekről, ösztöndíjakról és a diákhitel-lehetőségekről. Az épület aulájában a különböző tanszékek saját standjai várták a leendő hallgatókat.

Lenkai Nóra - rektori biztos, ELTE SEK
“Erre a napra azokat az érdeklődőket várjuk, akik nagyon komolyan gondolják, hogy ide, a Savaria Egyetemi Központba, az ELTE képzéseire adják be jelentkezési lapjaikat. Most elég nagy változások fognak bekövetkezni a felvételi eljárásban, a felvételi jelentkezésben, úgyhogy a kollégáim standokkal kitelepülve erről fognak tájékoztatást adni. Minden egyes hallgató jelölt, aki különböző szakok iránt érdeklődik, meg fogja kapni azt a tájékoztatást, hogy  hogyan tudja kitölteni február 15-éig a jelentkezési lapot.”

A szeptemberben induló képzésekre elektronikus úton, február 15-ig, azaz még három hétig lehet jelentkezni.