
Tóth Marcell
Úgy gondolom,hogy fontos, mert könnyebben készpénzhez jutok ha ezt a lehetőséget használom.
Hegyaljai László
Ehhez mért kellett külön bemenni, ezt alapból is megadhatták volna, nem lett volna egyszerűbb?Mert ez így bürokrácia.
Valójában a bankfiókokba csak azoknak kell bemenniük, akiknek nincs online elérhetőségük a pénzintézetekhez. A szükséges nyilatkozat ugyanis, amelyben jelezzük, hogy igényt tartunk a lehetőségre, a bankok weboldalán is kitölthető s így a sorban állást is elkerülhetjük. Az új rendelkezésnek köszönhetően havonta több ezer forint is megtakarítható.
Herczeg László pénzügyi tanácsadó
A köztisztviselők,közalkalmazottak eddig is kedvezményeket élveztek,havi kétszeri készpénzfelvétellel, de a nagytöbbségnek mindenképpen spórolás lesz,hiszen a készpénzfelvétel a tarnzakciós djjal együtt sokszor ötszáz-ezer forintba került egy-egy alkalom.





























