Hírek

Felkészült az árvízi helyzetek kezelésére a megyei védelmi bizottság

2013. november 25., 18:13

A hétvégén már volt is dolga a szakembereknek: a rengeteg csapadék nyomán megáradtak a patakok és a Rába folyó is.

Felkészült az árvízi helyzetek kezelésére a megyei védelmi bizottság

Visszahúzódott már a Gyöngyös Kőszegnél. Vasárnap este volt a legmagasabb itt a vízállás, 410 centiméterrel tetőzött a patak, két embert kiköltöztettek az ártérből. Már egyenletes az apadás. A hétvégén mintegy 30 milliméternyi eső duzzasztotta a Vas megyei vízfolyásokat. A hirtelen lehullott sok csapadék miatt két pincéből is szivattyúztak a tűzoltók. A Rába tetőzött Szentgotthárdnál, hétfő estére pedig Körmendnél várják a legmagasabb vízszintet.

Útlezárásokra is szükség van az áradás miatt Vas megyében: a Rába mentén több szakaszt is el kellett zárni a forgalom elől és a Répce árhulláma miatt itt, Bük és Acsád között sem közlekedhetnek az autók, autóbuszok.

A Vas megyei védelmi bizottság felkészült az ilyen és hasonló helyzetek kezelésére, a mentés szervezésére – erről számolt be a megyei védelmi bizottság, pénteki értekezletén.

Takács Árpád – igazgató, Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
„Önkéntes tűzoltó egyesületek, polgárőrségek és a járási polgári védelmi mentőcsoportok átcsoportosításával mintegy 2000 fő tudja segíteni, illetve támogatni és irányítani a településeken folyó védekezési munkákat.”

Vas megyében összesen 58 települést veszélyeztethet árvíz, a veszélyhelyzetek kezelésére országos és helyi gyakorlatokon készültek fel a szakemberek.

Baán Mihály – titkár, megyei védelmi bizottság
„A helyi védelmi bizottságok elnöki tisztét a járási hivatal vezetők látják el. Itt a bizottságok újjáalakultak, új szervezeti és működési szabályzatot fogadtak el, kialakították saját működési rendjüket és már sikeresen kezelték a téli időjárásból, illetőleg az árvízhelyzetből adódó feladatokat.”

A meteorológiai előrejelzések szerint ezen a héten már nem várható számottevő csapadék a Vas megyei vízfolyások vízgyűjtő területein, vagyis nem várható újabb árvízi helyzet a megyében.