Hírek

Fellendülő ingatlanpiac

2015. január 15., 16:28

Az utóbbi hónapokban egyre több és nagyobb lakást keresnek. A kibővített SZOCPOL-nak köszönhetően az idén várhatóan tovább élénkül az ingatlanpiac.

Fellendülő ingatlanpiac

Több lakást és házat is kínál eladásra ez az ingatlaniroda. Egyre több az érdeklődő, a szakemberek szerint Vas megyében túl van a válságon az ingatlanpiac. A belvárosi, felújított, 2-3 szobás lakások a legkeresettebbek.

Heckenast Istvánné - ingatlanreferens
„ Egy szoba, két feles. Ez már amerikai konyhával épült, tehát a mai korszerű igényeknek megfelel, de ennek az ára sajnos magsabb, mint amit általában a vevők szeretnének.”

Elemzők szerint tavaly már a januári forgalom is jóval erősebb volt a korábbinál, és a növekedés egészen év végéig kitartott. Visszatért a fogyasztók bizalma is, 60 százalékkal több lakáshitelt vettek fel a családok 2014-ben, mint az azt megelőző esztendőben. Az utóbbi időben olyan ingatlanok után is érdeklődnek, amelyek több éve eladóak – erről beszélt Heckenast István Szombathely Ma című közéleti műsorunkban.

Heckenast István – ügyvezető, Heckenast Ingatlan Kft.
„Ha megnövekedik a kereslet, akkor az az árakban is megnyilvánul. El lehet azt mondani, hogy ma már körülbelül a válság előtti időszak, vagy a válság mélypontjához mondhatnám még inkább, hogy 5-10 százalékos áremelkedés már van.”

A tapasztalatok szerint egyre nagyobb igény lenne a több szobás, nagy nappalis lakásokra, és többen érdeklődnek az energetikailag korszerűsített ingatlanok után is. A kedvező hiteleknek és a kibővített SZOCPOL-nak köszönhetően az idén várhatóan tovább élénkül az ingatlanpiac.

Heckenast István – ügyvezető, Heckenast Ingatlan Kft.
„Most már az egygyerkesekre és a használt lakásokra is ki lesz terjesztve a SZOCPOL. Ami gondolom az ingatlanpiacot is meg fogja kicsit mozdítani, pezsdítani.”

2015-ben több környezetbarát, energiatakarékos ingatlan épül majd. Az albérletek után továbbra is nagy a kereslet a vasi megyeszékhelyen.