
"Ezeket ráragasztottam, ezeket a virágokat, majd a jácintokat felfűztem, ezeket raktam rá először. Aztán feldrótoztam a fréziákat."
Saját alkotásáról beszél az idei Savaria Floriadae virágkötő verseny egyik résztvevője. Molnár Zsófia főleg kálából, rózsából és fréziából dolgozott, azt mondja, nem volt könnyű dolga.
Molnár Zsófia versenyző
"300 perc volt a verseny, elég szűkös volt az idő. Rengetegnek tűnhet, de elég sok dolgunk volt. Berendezni a egész teret, de végül sikerült megoldani."
A hétvégén immár 24. alkalommal rendezték meg a fennállása 50. évfordulóját ünneplő Hermann szakképzőben a dísznövénykertészek hagyományos versenyét. Ehhez az idén egy másik országos verseny kapcsolódott.
Hodvogner Csaba igazgató, Hermann-szakképző
"Igazából 24. alkalommal rendezzük meg a Savaria Floriadae-t, és úgy gondoltuk az idei évben, hogy a Szakma Kiváló Tanulója versenyre is bejelentkezünk a Magyar Agrárkamaránál. Hál' Isten a kamara minket bízott meg a lebonyolítással."
Öt iskola 13 tanulója mutatta be vizsgamunkáját, versenyfeladataik között asztaldíszítés, falikép és menyasszonyicsokor-készítés szerepelt a szecesszió stílusában.
Horváth Zsuzsanna vizsgaelnök
"A kompozíciókkal is nagyon elégedett vagyok, remélem, hogy a szakmai és nem szakmai közönség is elégedett lesz. Hozzátenném, hogy azzal az elméleti tudással is elégedett vagyok, amit a versenyzők a vizsga során nyújtottak."
Az intézmény múltját és jelenét V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár is méltatta, a legkiválóbb virágkötők szakmai elismeréseket kaptak.





























