Hírek

Fenntarthatatlan a mostani szakképzés rendszere

2010. október 27., 17:25
Visszaállíthatják a szakképző iskolák a gyakorlati képzést már a 9. osztályosok számára. Az intézkedés szerepel abban a csomagban, amelyet most dolgoznak ki a szakképzést felügyelő minisztériumban. Erről is hallhattak tájékoztatást a szakemberek a Savaria TISZK által szervezett szerdai szakmai konferencián.
Fenntarthatatlan a mostani szakképzés rendszere

Mostani formájában fenntarthatatlan a szakképzés  rendszere - a konferencián ebben az összes érintett fél egyetértett. A kilábalásról azonban még nincsenek egységes elképzelések. A konferencián a szakképzést irányító Nemzetgazdasági Minisztérium képviselője elmondta: kidolgozták a koncepció alapjait, ezek között szerepel a vizsgakövetelmények egységesítése, vagy egyes szakmák összevonása.

Dr. Odrobina László - főosztályvezető, Nemzetgazdasági Minisztérium
"A 9. osztálytól szeretnénk visszahozni a gyakorlati képzést, főleg a manuális szakmákban. Úgy vélem, ez most nem elég hatékony."

Sütő mellett áll majd tehát a péktanonc és kocsit javít majd az autószerelőnek tanuló diák. A középiskola első két osztályában most még nem járnak gyakorlatra a tanulók. A Savaria TISZK egy uniós pályázaton nyert több mint 370 millió forintot a szakképzés megújítására. Továbbképzéseket, felkészítő tréningeket szerveztek, 7 szakma vizsgakövetelményeit dolgozták át.  A  célok között szerepel  az is, hogy a helyenként indokolatlanul hosszú tanulmányi időt lerövidítsék.

Szabó Leventéné - ügyvezető igazgató, Savaria TISZK Kft 
"Az alapozó időszakra hozunk előre szakmai elméleti és gyakorlati tárgyakat, ezzel a lépéssel a képzési időszakot tudjuk csökkenteni."

Szombathelyen több mint hat és fél ezer diák tanul a szakképzésben. A város évente mintegy három milliárd forintot költ az ágazatra. Az átalakítás után sem lesz több pénz, a meglévő forrásokat kell hatékonyabban használni.

Rettegi Attila - elnök, SZMJV Oktatási Bizottság
"vannak olyan lehetőségek, mint pl a tanműhelyek racionalizása, ezek nem járnak álláshelyek elvesztésével, de költségmegtakarítással járnak.  Nyilván szükséges az intézmények átvilágítása is."

Magyarországon a rendszerváltás óta teljesen átalakult a szakképzés rendszere. Jelenleg több fiatal jár gimnáziumba, mint ahányan szakképző iskolába. A szakemberek szerint a középiskolás fiatalok fele nem a képességeinek megfelelő középiskolába jár.