
Van a városnak költségvetése - ez az egyetlen pozitívum, amit a büdzsével kapcsolatban említeni lehet, kezdte a sajtótájékoztatót Horváth Attila. A költségvetésért felelős alpolgármester elmondta: ennél többet megszorítani már nem lehet, nem látható, hogy jövőre hogyan tovább. Hangsúlyozta: bárki nyeri a választást, az önkormányzati rendszert meg kell reformálnia.
2029 közepéig teljesen megújítja flottáját a Blaguss, cserébe a szolgáltató további ötéves szerződéshosszabbítást kért, ismertette Horváth Soma, aki érthetetlennek tartja, hogy a Fidesz miért nem támogatta az előterjesztést. Az alpolgármester arról is beszélt, hogy a kormány a kulturális dolgozók 15 százalékos béremelésének csak egy részét fedezi, a városnak 69 millió forintot kell hozzátennie, emiatt kevesebb pénz jut programokra. Az idei lesz a 25. újjáélesztett karnevál, a fesztivál soron 130 millió forint szerepel a költségvetésben. Ma reggel kapták a hírt, hogy sem a karnevál, sem a Bloomsday nem nyert támogatást a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán.
A költségvetés elfogadása volt a közgyűlés legfontosabb döntése, így értékelt László Győző. Az alpolgármester szólt arról is, hogy a Blaguss jó partner, az ország egyik legkorszerűbb és legfiatalabb buszflottája közlekedik Szombathelyen. Aki ennek továbbfejlesztését nem támogatja, nem a város érdekét nézi, tette hozzá.
Sínen van az új gyorsforgalmi utak építése, ami a déli városrész szempontjából kiemelt fontosságú, kezdte mondandóját Tóth Kálmán. Az Éljen Szombathely! frakció vezetője kitért arra is, hogy a TOP Plusz szombathelyi útfejlesztései során igyekeznek tartós megoldásokat alkalmazni. Megemlítette, hogy a kis sportegyesületek március elsejétől 31-ig pályázhatnak támogatásra.
Ha a Fidesz vezetné a várost, máshogy nézne ki a büdzsé, jegyezte meg Illés Károly. A Fidesz-KDNP képviselője szerint a városvezetés alultervezte az iparűzésiadó-bevételt, és sokkal több pénz kellene kátyúzásra. Túlzónak tartja a karneválra elkülönített 130 millió forintot. Úgy véli, indokolatlan a szerződéshosszabbítás a Blaguss-sal, a választások után a kormány veszi majd át a közösségi közlekedés működtetését. A politikus üdvözölte a gyorsforgalmiút-fejlesztést, a közbeszerzési eljárás eredményét még a választások előtt kihirdethetik.
Feszes a költségvetés, az ingatlanvagyonban pedig már nincs igazi tartalék, értékelt Danka Lajos. A Mi Hazánk képviselője helyteleníti, hogy a zeneiskolának piaci alapú bérleti díjat kell fizetnie a Bartók Terem használatáért, erről tájékoztatást kért a közgyűlésen. Azt a választ kapta, hogy nem bérleti díjról, hanem rezsi díjról van szó. A politikus ismét hangot adott az imaházzal kapcsolatos aggályainak, szerinte az valójában a burgenlandiaknak készül, mert Szombathelyen csupán néhány tíz muszlim vallású ember él. Az útfejlesztések terveit jónak ítéli, a beruházás a város turizmusára is pozitív hatással lesz. Üdvözölte a söptei kerékpárút beemelését a projektbe, és reméli, hogy idővel Bükre is elér a bicikliút.



























