Hírek

Fesztivállal köszöntik Oladon az őszt

2014. szeptember 24., 14:30

A háromnapos rendezvényen mások mellett színpadra lép Sebestyén Márta, Wolf Kati és Levente Péter is. A szervezők sajtótájékoztatón ismertették a programokat.

Fesztivállal köszöntik Oladon az őszt

Többek között a magyar népzene legismertebb nagykövete is itt lesz szombaton az Oladi Őszköszöntő Fesztiválon.

Parais István- igazgató, AGORA
„ Szerettünk volna Szombathelynek, különösen az oladiaknak egy nívós koncerttel kedvezni, ami nem más, mint az Égiekkel játszó című Sebestyén Márta koncert. Olyan szép helyszínenad ennek otthont, mint az oladi újépítéső templom, amelyet Batthyán László tiszteletére szenteltek”

A ma már hagyományos háromnapos fesztivál pénteken, az Oladi-iskola egészségfejlesztési és sportnapjával kezdődik. Szombaton mindenkinek szól Gryllus Vilmos és Levente Péter koncertje, fellép Wolf Kati és igazi retro bulit ígér az LGT Emlékzenekar. Vasárnap a Fekete István Állatvédő Egyesület várja a kutyabarátokat. A sajtótájékoztatón elhangzott, a rendezvény a város, az AGORA, valamint a Lakóközösségi, Információs és Szolgáltató Iroda szoros összefogásának köszönhetően valósul meg.

Rettegi Attila – igazgató, Oladi-iskola
„ Nagyon örülünk ennek, hiszen az intézményünk hagyományos rendezvénye volt. Azt gondolom, hogy az idén eggyel, vagy két lépcsővel is feljebb tudtunk lépni, és valóban egy tartalmas, programokban gazdag rendezvénnyel örvendeztethetjük meg a városrész lakóit.”

Szombathely a fesztivál szombati napján csatlakozik az “Itthon vagy - Magyarország, szeretlek!” címet viselő országos programhoz. Puskás Tivadar a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a 36 emberöltő óta a Kárpát-medencében élő magyaroknak,nem szabad elfelejteni gyökereit.

Puskás Tivadar – polgármester, Szombathely Megyei Jogú Város
„Ez a nap Szent Mihály napja, a számadás napja. Azért is fontos, hiszen Magyaroszágon mintegy 1300 településen kigyulladnak a lángok, Szent Mihály lángjai. Ezek mind-mind arra emlékeztetnek bennünket, hogy összetartozunk”

A rendezvény meglepetése, hogy ez alkalomból a város legkülönbözőbb pontjain, a legváratlanabb időpontokban csendülnek fel a muzsika hangjai, és bukkannak fel vásári kikiáltók.