
Remekül sikerült az előző idény, újoncként a Haladás már az alapszakaszban bebiztosította NB I-es tagságát, majd a felsőházban is helytállt. Nyáron megváltozott a keret, több tehetséges fiatallal egészült ki Mucsi Péter együttese, amely nyolchetes felkészüléssel hangolt az új szezonra. A szakmai stáb az újoncok adottságaihoz igazította a taktikát.
Mucsi Péter - vezetőedző, Haladás
- Nekünk arra kell készülnünk, hogy nem erős, domináns ütéseink lesznek, vagy olyan támadásaink lesznek, amik pontra válthatók. Ezért nekünk arra kell készülni, hogy többször nekiállunk, többször kell mezőnyöznünk, nagyon jól kell nyitnunk és hogyha a fogadásaink rendben vannak, akkor abból ki tudjuk használni azt az előnyünket, hogy a centerjátékunk az aránylag gyors. Úgyhogy így tudjuk felépíteni a mi játékunkat. Itt nem számíthat arra a közönség, hogy nagyon hirtelen labdamenetekkel fogjuk befejezni.
A Haladás fiatal játékosai nagy lelkesedéssel vágnak neki a szezonnak. Az első fordulóban az Újpest U23 vendégeként lépnek pályára, amelynek utánpótlás-műhelyéből több tehetség is az extraligás kerettagságért küzd. A fővárosiak a bajnokság egyik esélyesének számítanak. A szombathelyiek már az első fordulóban megmutathatják, mire képesek.
Marton Gabriella - játékos, Haladás
- A fiatalságunkat az erősségünknek mondanám, hiszen nagyon lendületesek tudunk lenni, ezt ki tudjuk használni, akár a még tapasztalatlanabb játékosok is, hiszen egy olyan pörgést tudnak felhozni a pályára, amivel szerintem nagyon sok energiát tudnak mozgosítani és ezáltal mindenkit meg tudnak mozgatni.
A szombathelyiek már a szezon első mérkőzésén meglepetést okoznának: stabil védekezéssel, türelmes játékkal és a fiatal keret lendületével igyekeznek minél inkább megnehezíteni a házigazda dolgát. Az NB I-es idénynyitót október 10-én, szombaton rendezik az Újpest Röplabda Csarnokában.




























