Hírek

Filmpremierrel kezdődött az Éhen Gyula-emlékév

2013. május 31., 17:51

A moziban mutatták be a Kor-film Határvidék című dokumentumfilmjét. Később több programmal emlékezik majd a város Szombathely egyik legnagyobb hatású polgármesterére.

Filmpremierrel kezdődött az Éhen Gyula-emlékév

Jelenetek a Határvidék című dokumentumfilmből. Kozma Gábor, Boross Ferenc és Horváth Zoltán éveken keresztül forgatott a Vasfüggöny Vas megyei szakasza mentén, megörökítve az elzártság emlékeit, következményeit.

Horváth Zoltán - dokumentumfilm-készítő 9.46-10.03
Nem csupán maga a történelmi helyszín az érdekes a számunkra ebben a filmben, hanem maguk a szereplők, tehát azok az emberek, akik ott éltek a határ mellett gyakorlatilag elzárva a nagyvilágtól, beutazási-kiutazási engedéllyel gyakorlatilag egy elszeparált környezetben.”

A Városformálók filmnappal kezdődött az Éhen Gyula-emlékév.

Kozma Gábor - elnök, Éhen Gyula Kör 11.06-11.22
“Éhen Gyula születésének 160. évfordulóját, valamint az Éhen Gyula Kör születésének a 25. évfordulóját ünnepeljük, és nagyon örülünk annak, hogy a város felismerte ennek a jelentőségét, és egy nagyobb összeggel támogatta,  így egész éven át  tudjuk ezeket a programokat szervezni, illetve lebonyolítani.”

A Szombathelyet 1895-1902 között vezető polgármester nevéhez fűződik a modern város alapjainak megteremtése -  mondta köszöntőjében Lazáry Viktor alpolgármester.
ATMO
“A településfejlesztés, a városfejlesztés ma is jelentős kihívásokkal kell, hogy szembenézzen. A mai városvezetők legnagyobb feladata, hogy elsajátítsák és alkalmazzák a fenntartható városfejlesztés holisztikus modelljét, a területi és ágazati megközelítéseket összehangolják, a különböző kihívásokat integráltan kezeljék.”

Az Éhen-korabeli fejlesztéseknek köszönhetően érdemelte ki a város évtizedekkel később a Nyugat királynője jelzőt.

Melega Miklós - levéltáros 13.36
“Ekkoriban létesült Szombathelyen a vízműhálózat, a várost csatornázták, korszerű, modern csatornahálózattal látták el. Majd pedig amikor a közművesítési munkálatok befejeződtek, akkor az egész városra kiterjedően egy utcaburkolási programot indítottak.”

Éhen Gyula munkásságáról a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetemen és  októberben egy várostörténeti konferencián is szó lesz majd. A Nyitra iskola helytörténeti vetélkedőre hívja az általános iskolásokat, végül a hagyományos koszorúzással zárul az emlékév.