Hírek

Foghíjas kerettel kényszerült pályára lépni a Haladás VSE futsal utánpótlás csapata

2023. március 17., 19:05

A szombathelyiek a nyírbátori fiatalokkal csaptak össze a Rohonci úti sportkomplexumban.

Foghíjas kerettel kényszerült pályára lépni a Haladás VSE futsal utánpótlás csapata

Bő tíz év leforgása alatt amatőr kis csapatból többszörös magyar bajnok és kupagyőztes gárdává avanzsált a Haladás VSE futsal együttese. A vasi klub gondos műhelymunkával nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásképzésre. Évek alatt több élvonalban és a válogatottban is bizonyított játékost nevelt ki a szombathelyi klub, akik a mostani U17-es és U20-as korosztályos futsalosok előtt is példaképek lehetnek. A legutóbbi hétvégén Sziffer András tanítványai a nyírbátori fiatalokkal csaptak össze. Nem volt könnyű helyzetben a Haladás, hiszen a felnőtt első-, és másodosztályú csapat tétmérkőzései miatt foghíjas kerettel léphetett csak pályára. A képzési rendszernek köszönhetően a fiatalabb futsalosok az idősebbek mezőnyében bizonyítottak, és nem vallottak szégyent. Az U17-es korosztály szikrázó összecsapásoktól sem mentes mérkőzésének első félidejében a védekezés dominált. Nehezen törték fel a reteszt a játékosok, a végére viszont kiszakadt a gólzsák. Horváth Mátyás vezérletével négygólos előnyre sikerült szert tennie a házigazdának, amely kitartott a találkozó végéig. A Haladás megérdemelt 5-3-as sikert aratott, és a harmadik helyről várhatja a folytatást. Az U20-as együttes számára viszont nem sikerült jól a találkozó, két cserejátékossal csak megnehezíteni tudta a Nyírbátor dolgát, amely 4-3-as győzelemmel térhetett haza. Az idősebbek mezőnyében a szombathelyiek a tabella ötödik helyén állnak.