Hírek

Foglalkoztatási paktum - Több mint 200 hátrányos helyzetű álláskereső jutott munkához a megyében

2022. február 22., 22:02

Több mint 600 fő vett részt munkaerőpiaci programokban, és 229-en jutottak álláshoz a most záruló foglalkoztatási paktumban, amit a Vas Megyei Önkormányzat a kormányhivatallal és a Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Kft.-vel közösen valósított meg. Az elmúlt öt és fél évben csaknem 770 millió forint vissza nem térítendő támogatásból sikerült támogatni a hátrányos helyzetű álláskeresőket.

 

Foglalkoztatási paktum - Több mint 200 hátrányos helyzetű álláskereső jutott munkához a megyében

A Vas Megyei Foglalkoztatási Paktum - ahogy az elmúlt húsz évben is jellemző volt - a megye munkaerőpiaci helyzetének javítását célozta. 2016 augusztusában vette kezdetét számos együttműködő partner bevonásával, s bár a koronavírus-járvány némileg hátráltatta a lebonyolítását, sikeres volt.

Majthényi László - elnök, Vas Megyei Közgyűlés
"2020 tavaszáig tartott volna, ám mint annyi mindent, ezt is felülírta a covid járvány, emiatt kitolódott közel két évvel a projektzárás, de van ennek jó oldala, mert több mint 240 millió forinttal több forrást tudtunk bevonni a paktum végrehajtásába."

Így összesen 767,1 millió forint vissza nem térítendő TOP-forrás állt rendelkezésre. A konzorciumi partnerek online zárórendezvényen számoltak be az eredményekről. A celldömölki, körmendi, kőszegi, sárvári, vasvári és szentgotthárdi járás kistelepülésein élő alacsony iskolai végzettségűeket, gyed-gyesről visszatérőket, 25 év alatti fiatalokat, 50 év felettieket, tartós munkanélkülieket és inaktívakat vontak be a programba.

Rodler Tamás - főosztályvezető, Vas Megyei Kormányhivatal
"603 főt sikerült bevonnunk a projektbe, a megszólítottak száma ennél lényegesen nagyobb volt. Január végéig 186 fő volt, aki sikeresen, a végét követő 180. napon még vállalkozói jogviszonyban volt, de ez a szám nőni fog augusztus végéig."

A paktum informatikai, pénzügyi- és marketing képzésekkel segítette a vállalkozóvá válást. A résztvevőknek a munkaerőpiac számos területén sikerült elhelyezkedniük, a munkáltató bértámogatást és munkára kész alkalmazottat kapott, így enyhült a vállalkozásoknál tapasztalható munkaerőhiány. Mindenki mentori szolgáltatásban részesült.

Breznovits István - munkatárs, Nyugat-Pannon Terület- és Gazdaságfejlesztési Szolgáltató Nonprofit Kft.
"Ennek az volt a lényege, hogy megpróbáljuk a munkáltatókat és a munkavállalókat minél közelebb hozni. Tehát az a munkavállaló, akinek a készségei, képességei, adottságai, élethelyzete passzoljon a munkáltatóhoz, akinek az elvárásait is figyelembe tudjuk venni. A mentori szolgáltatás végigkísértre a támogatási folyamatot. Lényege, ha valami probléma adódik közben, hiszen hátrányos helyzetűekről van szó, sok esetben megjelentek társadalmi, szociális, egészségügyi problémák, amiken túl kell lendülni, hogy valaki a munka világában meg tudja állni a helyét, ebben próbáltunk folyamatosan segíteni."

A megkezdett munkát a most következő uniós költségvetési ciklusban is folytatni kívánják. A megyei önkormányzat a TOP Plusz keretből a korábbinál is több forrást tervezett be a foglalkoztatási paktumra, a pályázat már folyamatban van.