
Újabb temetőrészletre bukkantak a régészek Vép határában. Míg a tavaly őszi ásatáson több mint 50 darab 5-6. századi sír került elő, most a szomszédos telken - némi meglepetésre - jóval korábbra datálható, többségében 1-2. századi római temetkezéseket tártak fel. Egy részük a korszakra jellemző urnasír, az egyikben különösen gazdag edény mellékletet találtak. Ezekben helyezték el a túlvilági élethez szükséges ételt-italt.
Kolonits László - ásatásvezető régész, Savaria Múzeum
"Ez egy üvegurnás temetkezés volt, sajnos az urnát a szántás elkapta, de a többi melléklet jó állapotban megmaradt. Tíz edény került elő körülötte, az egyik egy gyönyörű szép, 1-2. századi bordás üvegtálacska, ami fantasztikus állapotban megmaradt, ezek a tárgyak már bent vannak a Savaria Múzeum restaurátorainál."
Egy másik temetési rítus is megfigyelhető: az ún. bustum ugyancsak főként 1-2. századi szokás.
"Kiásták a gödröt, itt rakták meg a máglyát, és a gödör fölött hamvasztották el az illetőt, akit a sírba eltemettek. Utána a hamvak a mellékletekkel együtt kerültek eltemetésre."
A gödörben jól látszanak a csontmaradványok és az edénytöredékek. A sírokból főleg kerámiapoharak, korsók, kistálak kerültek elő, emellett szegeket, kés- vagy sarlópengét és egy bronz fibulát is találtak - utóbbit éppen ottjártunkkor. Tovább bővíti telephelyét a logisztikai cég, ezért van szükség az újabb kutatásra, múlt héten kezdődött a munka. Két csontvázas sír előkerült az 5-6. századból is, az egyikben az elhunyt valószínűleg koponyatorzításon esett át, ezt antropológiai vizsgálat igazolhatja. A tavaly és az idén kutatott temető feltehetőleg együvé tartozik.
Kolonits László - ásatásvezető régész, Savaria Múzeum
"A két temető között van 300 év különbség, mégis azt gondolom, hogy egy temető részei lehetnek. Ez a rész, ahol most kutatunk, a kora római temetkezéseket takarja, és könnyen lehet, hogy a késő római sírok valószínűleg nyugati irányban Szombathely felé terülhetnek el, nem tudjuk egyelőre."
Míg a későbbi temetkezések - ahol már tetten érhető a helyben élő római lakosság és a bevándorló népek összeolvadása -, keleti irányban kerültek elő. A régészek régóta tudják, hogy ezen a területen haladt keresztül a Savaria-Bassiana út, ami az ókori Szombathelyt és Sárvárt kötötte össze. Jó eséllyel ennek az oldalsó vízelvezető árkai látszanak a humuszolt felületen.