Hírek

Folytatódnak a Genius Savariensis Szabadegyetem előadásai

2015. február 11., 11:37

Tavasszal a Savaria kurzus a 20. századi Szombathely történetét mutatja be, de emellett Magyarország fürdőkultúrája, egészségügyi kurzus illetve irodalmi estek várhatóak a szabadegyetem programkínálatában.

Folytatódnak a Genius Savariensis Szabadegyetem előadásai

2013 óta tudományos és ismeretterjesztő témában tartanak előadásokat a Genius Savariensis Szabadegyetemen.

Pusztay János, egyetemi tanár, a Genius Savariensis Szabadegyetem alapítója
"Abban bízom, hogy egyre inkább tudjuk a palettát is szélesíteni, színesíteni, és előbb utóbb a város mind szélesebb rétegei rá fognak arra jönni, hogy érdemes a mi kurzusainkra eljárni, mert okosabbak, bölcsek, tudatosabbak és a Savaria kurzusok révén talán öntudatosabbak is lesznek általa."

A város történetét bemutató Savaria Kurzus ebben a félévben a 20. századi Szombathely megismertetésével foglalkozik. A kurzus végén a sikeresen vizsgázók megkapják a Civis Savariae, a Savaria Polgára kártyát. Újdonság lesz idén a magyar fürdőkultúrát bemutató előadássorozat.

Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója
"Kaptam egy felkérést mint a Pannon Termál Klaszter elnöke, illetve mint a Magyar Fürdőszövetség társadalmi elnöke, hogy Magyarország mint fürdőnagyhatalom témakörben egy hat előadásból álló sorozatot próbáljunk a fürdőszakmában lévő szakemberek segítségével közismeretté tenni."

Új sorozatként indul az egészségügyi kurzus is, melynek során egészségről, betegségről, megelőzésről hallhatnak majd előadásokat az érdeklődők. A rendezvényekhez szűrővizsgálatok is kapcsolódnak. A jövő héten kezdődő, és havonta jelentkező irodalmi esteken többek között a tizenkét legszebb magyar verssel, Radnóti Miklós munkásságával is megimerkedhetnek a hallgatók, valamint bemutatják Pusztay János új könyvét is. A szabadegyetem előadásai nyitottak, díjmentesen látogathatók.