Hírek

Formálódik a Falco kerete a következő szezonra

2025. június 17., 16:30

Formálódik a Falco kerete a következő szezonra. A vezetőség már korábban bejelentette, hogy az együttest további három szezonon keresztül Milos Konakov irányítja. Marad a csapat kötelékében Perl Zoltán, Keller Ákos és Váradi Benedek, azonban több meghatározó játékos távozott Szombathelyről.

Formálódik a Falco kerete a következő szezonra

Remek idényt zárt a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely, amely 2021 és 2023 után 2025-ben is megnyerte a Zsíros Tibor Magyar Kupát, a kosárlabda Bajnokok Ligájban pedig a legjobb 16 közé jutott. Bár a bajnoki döntőt a Szolnoki Olajbányász ellen 3-0-ára elvesztették a sárga-feketék és ezüstérmeskén zárták a pontvadászatot, továbbra is hazánk egyik legerősebb csapatának számítanak. Már a szezon közben megállapodott a klub Milos Konakov vezetőedzővel. A tréner a 2017/18-as idényben érkezett, eleinte másodedzőként, majd Gasper Okorn távozását követően vezetőedzőként tevékenykedett. Három bajnoki és két kupagyőzelem fűződik a nevéhez. Szerződése 2028-ig szól, így a keret kialakításáért továbbra is ő felel. Konakov számára mindenképpen kihívást jelent, hogy az idény végén több kulcsjátékosnak lejár a szerződése, ráadásul a kiváló egyéni és csapat teljesítménynek köszönhetően több kosarasnak is megnőtt az ázsiója. Először Kovács Benedek távozása vált biztossá: a hármas-négyes poszton bevethető bedobó öt évet töltött Szombathelyen, pályafutását Sopronban folytatja. Távozik a sárga-feketéktől Pongó Marcell, aki a válogatottnak is kulcsjátékosa. A 28 éves játékos ősztől várhatóan a korábbi állomáshelyén, az Alba Fehérvár színeiben pattogtat majd - a hivatalos bejelentés azonban még várat magára. Elköszönt a Falco szurkolóitól Sövegjártó Ábel is. Marad viszont Perl Zoltán, aki három évvel hosszabbította meg lejáró szerződését. A saját nevelésű hátvéd a csapat egyik legfontosabb láncszeme: Kálmán László mögött második helyen áll szerzett pontok tekintetében. Szombathelyen képzeli el a folytatást a válogatottságtól tavasszal visszavonult Keller Ákos. A center még 2021-ben igazolt a vasi alakulathoz, ahol mindent megnyert, ráadásul egyetlen mérkőzést sem hagyott ki. A rutinos kosaras két évre szóló megállapodást kötött a klubbal. Élő szerződése van Tanoh Dez Andrásnak, Váradi Benedeknek, Bognár Kristófnak és Verasztó Péternek. A vezetőség leadta nevezését a Bajnokok Ligája következő kiírására, valamint vállalta az indulást az EuroCup küzdelmeire is.